49800. lajstromszámú szabadalom • Eljárás papírlapok, főként tapéták sajtolására és nyomtatására szolgáló hengerek előállítására
szeket úgy töltjük ki, hogy a hengeren végnélküli mélyített minta létesüljön. Alkalmas eredetiek esetében a mélyített nyomóforma, vagyis a matricahenger ismert módon, azaz galvánoplasztikai úton is előállítahtó. A fönt körvonalozott eljárás kivitelére szolgáló berendezésnek egy kiviteli példája a mellékelt rajzon van vázlatosan föltüntetve. Az 1. és 2. ábra végnézetben és oldalnézetben az (a) nyomóhengert és a köréje fektetett (b) lemezt mutatja, mely a leírt módon állíttatott elő. A (b) lemez fölületéhez a (c) festékhengerek nyomódnak. Ha ezen (a, b) hengerrel nyomtatnánk, akkor valamely színes alapon az eredetinek lapos lenyomatát kapnánk, minden domború sajtolás, tehát az eredetinek minden finomsága nélkül. A domborúságot úgy érhetjük .el, hogy egy másik (d) nyomóhengjert [is alkalmazunk, melyet az (a, b) henger homorú mintájával teljesen azonos domború mintával látunk el, vagy más szavakkal, az (a, b) matricához tartozó patrieát létesítjük. Ezen célból előnyös a (d) hengert fűthetően é^ az (a) henger irányában eltolhatóan berendezni, és pedig oly módon, hogy ezen eltolás a hengerek forgása alkalmával is foganatosítható, vagyis a (d) henger az (a) hengerhez la kívánt mértékben közelíthető legyen. A berendezést továbbá úgy kell foganatosítani, hogy ,a (d) henger erősebb vagy gyöngébb nyomással legyen az (a) hengerhez jszorítható és ezen nyomás lassanként legyen fokozható. A fönti követelményeknek megfelelő patrica előállítása céljából ;a fölhevített (d) hengert rugalmas rétegből álló Ke) köpenynyel vesszük körül, pl. oly mjódon, hogy a (d) henger körié kartonlapot fektetünk és . erre lakkréteget viszünk föl, esetleg alkalmas píótanyagokkal keverve. Ha ez a fölvitt réteg már némileg megmerevedett, akkor egy vagy több ív vékony papirt (selyempapirt vagy effélét) fektetünk rá és most a (d) hengert az (a) hengerhez közelítjük, míg csak a két henger könnyű nyomással egymáshoz nem fekszik. Erre az (a, b) és (d, e) hengereket lassan körülforgatjuk, miközben a kettő közötti nyomást fokozatosan erősítjük. Ennek következtében az (a, b) jmatricahenger mintája a (d) henger köpenyét, alkotó képlékeny masszába nyomódik és teljesen ;azonos patrieát létesít. Ha a patrica anyaga máiteljesen megmerevedett, akkor a berendezés a nyomtató sajtjóknál {itt tehát rotációs gépeknél) szükséges befejező szerelési munkáktól, eltekintve, bármilyen színes alapú domborművű fehér nyomat előállítására kész. A (d) nyomóhengfer domborművű köpenyét, vagyis a patrieát természetesen a henger fölhevítése nélkül is elkészíthetjük, ha olyan masszát alkalmazunk, mely előzetes fölhevítés nélkül is lassanként mer revedik meg, amilyen pl. a sűrűn folyó gumi arabikumból, iszapolt krétából, vagy gipszből, cementből stb. készült pép. Ezen pépet egyenletes rétegben a (d) hengerre visszük föl és azután a hengert lassan körülforgatjuk. Ha a fölrakott massza már majdnem teljesen megmerevedett, akkor a minta besajtolását a leírt mjódon végezzük. Nyomtatás alkalmával a papírlap alapszínezése és kidomborítása egyidejűleg megy végbe, miközben á rugalmas patrica semmit sem szenved, mivel masszája min-I dig a matrica mélyedéseibe nyomódik és I így a kiemelkedések nem tompulnak le. I Természetesen a csipkék vagy más szövej tek, melyeknek az előállítandó tapétán I domborúan kell megjelenniök, nemcsak fe. hér, hanem más színben is előállíthatók, csak az alkalmazott papírnak kell a kívánt színnel, pl. krém színnel bírnia, vagy megfelelő színű festékkel benyomtatva lennie.. A festékkel való benyomtatás és sajtolás után, ugyanazon munkamenetben, a domborművű mintán vagy magán az alapon is különböző színhatások létesíthetők festékek fölfecskendezése által. A leírt eljárás szerint, olyan papírlapok állíthatók elő, melyek a valódi szövetekkel vagy csipkékkel borított tapétákhoz