49677. lajstromszámú szabadalom • Gép mozgófényképek fölvételére és közvetlen bemutatására

natosítási alakjánál használható másik fo­ganatosítási alakját láttatjaf. A gépnek két foganatosítási alakja fő­leg az oldalirányú menesztést eszközlő szerkezetben tér el egymástól, míg a többi elemeknek legnagyobb része mindkét alak­nál hasonló kiképzéssel bír. , A gépnek (a) szekrénye (1. ábra) a tet­szőleges módon, pl. elektromosság vagy rúgó segélyével működtethető, a jelen fo­ganatosítási alaknál azonban kézael mű­ködtetett hajtószterkezetet veszi körül; a szekrényben továbbá egy kamra van ki­képezve, mely a (bl) elektromos lámpát (3. ábra) fölvevő vagy agy gáz-, olaj­vagy egyéb égő fényét irányító és a cél­szerűen lencsealakú (b-2) ablakkal (2. ábra) ellátott (b) tokot tartalmazza. A filmet hordó (c) szján; (2. ábra) a szek­rény hosszirányában mozgattatik el, és pe­dig az (a) szekrényben helytállóan elren­dezett (al) vezető sineken és a közbenső (d) sinen, mely egyúttal az alább részlete­zendő menesztő tengelyül szolgál. A szek­rénynek mellső része a levehető, félhen­geralakú (a2) lemezből (6. ábra) áll, mely az (a3) hasítékkal bír, mely fölött, az (a2) félhenger és az (e) lencse között, az alább részletezendő módon az (f) film jár; az (e) lencsét (1. ábra) az (el) csuklós rúd1 hordja, mely a szalagtól eltávolítható, azaz kifelé forgatható (3. ábra). Az (f) filmnek hosszirányú, azaz kép­ről képre haladió elmozgása a (c) szánon elrendezett, meghajlított lemezekből alko­tott hátsó és mellső (cl, c2) vezetékek kczött történik, ahol is a mellső vezeték, egyik végén, a hátsó vezetékkel csukló­san van összekötve (2. ábra), ellenkező vé­gén pedig egy, ezen vezetéket csukott ál­lásában rögzítő rúgós csappanjóval vagy más, megfelelő rögzítő elemmel és a ke­zelésre szolgáló (c3) fogantyúval (6. ábra)1 van ellátva,, mely a szekrény mellső (a2) részének csukott állásában az utóbbinak (a3) hasítékán át befelé nyúl. . Az említett kézhajtású szerkezet a (g) főtengelyből (2. ábra) áll, mely a (gl) for­gattyú segélyével hajtható és mely a (g2) csavarkerekeket hordja; ezen csavarkerék a (h2) végtelen csavarral (5. ábra) kap­csolódván, a fölfelé nyúló (hl) bütyökkel biró (h) korongot hajtja. Ezen korongnak kerületi része a szánt vezető (d) tengelyre erősített (dl) fogaskerékkel kapcsolcdik és azt lépésről lépésre hajtja. A (d) ten­gely továbbá két (d2) pecekkereket (6. ábra) hord, melyek a hátsó (cl) vezeték­ben kiképezett hasítékokban (1. ábra) át kissé kinyúlnak és a film menesztése cél­jából ennek (f2) lyuksorával (7. ábra) kap­csolódnak. A (h) korongnak (5. ábra) ki­emelkedő része akként van szerkesztve, hogy a korong fordulatának nagyobb része folyamán a korongnak sík része kapcso­latban marad a (dl) keréknek fogával, minek folytán ezen kerék és ; ezzel együtt a (d2) pecekkerekek (2. ábra) is a fiimegy képének vagy részletének bemutatásához szükséges időközök folyamán fogva tar­tatnak, mihelyt azonban a korongnak (hl) kiemelkedő része vagy bütyke a (dl) ke­rékhez (5. ábra) ér, az ezen keréknek kö­vetkező fogával kapcsolódik és a korong fordulatának további részében a fogaske­reket és ezzel együtt a pecekkerekeket gyorsan oly szöggel forgatja el, mely két szomszédos kép közti távolságnak felel meg. Hogy a szalagszánnak harántirányú el­mozgása lehetővé váljék, a (d2) pecekke­rekek (6. ábra) akként vannak p (d5) ék segélyével a (d) tengelyre erősítve, hogy azon oldalirányban elcsúsztathatok. Az (e) lencse a gyújtópont beállíthatása céljából az elállítható (e2) csőbe van be­illesztve, melyet az (e3) nyílással (1. ábra) ellátott csuklós '(al) rúd hord; az (e3) nyí­lás, mely a film kicsinyített képeinek nagyságával bír, a levehető (a2) lemeznek (6. ábra) (a3) hasítékával, ez pedig a (b2) lencsével szemben van elrendezve úgy, hogy a fény ezen (e3, a3) nyílásokon, ezen nyílások között járó filmen és '«z (e) len­csén át vetíthető. A lencsét hordó telesz­kópszerű cső elállíthatása céljából ezen csőnek egyik része egy jcsavarvonalalakú hasítékkal, másik része pedig1 -egy pecek-

Next

/
Thumbnails
Contents