49605. lajstromszámú szabadalom • Ajtózár
— 2 — Mikor az ajtó zárva van, a zárrészek az < 1. ábrán látható helyzetet foglalják el. Az (a) tolórúd legmélyebb helyzetében van, fölső T-alakú (d) vége az (e) zárlemez (f) nyúlványaira fekszik föl (3. ábra), alsó (g) vége pedig a (h) zárlemez kivágásába fogódzik és így, az ajtó szorosan és teljesen biztosan be van zárva. . Ha már most a könyökemelőre erősített (m) gombra akár kézzel, akár más módon pld. nekitámaszkodás által nyomást gyakorolunk, a könyökemelő kiegyenesedik és a (k) összekötőtag segélyével az (a) tolómdat fölemeli. Ennek következtében a tolórúd fölső T-alakú (d) vége az (e) zárlemez megfelelő nyílása elé jut úgy, hogy azon áthatolhat, a tolórúd alsó (g) vége pedig a (h) zárlemez kivágásából kikapcsolódik (2. és 3. ábra) és az ajtó kinyilik. A becsukásnál az ajtót egyszerűen benyomjuk, vagy betaszítjuk, mire a tolórúd fölső és alsó végén alkalmazott rézsútos fölület a zárlemezbe ütközik, ennek következtében a tolórúd fölemelkedik és amint fölső vége a fölső zárólemez kivágásán áthatolt alsó vége pedig az alsó zárólemez kivágása fölé jutott, saját súlyánál fogva záró helyzetébe sülyed. Hogy a könyökemelő a tolórúd sülyedését ne gátolja, a ráerősített gombot oly súlyosra készíthetjük, hogy a könyökemelő súlypontja a szabad végeinek forgásesapjain átmenő függélyes sík elé kerül, vagy pedig a könyökemelő két szárának j összeköttetése alatt a (b) szalagvasra kiemelkedést alkalmazunk. Találmányom tárgya természetesen sokféleképen módosítható, anélkül, bogy ezáltal találmányom lényege változást szenvedne, így pld. a tolórúd fölső vége horogalakűan is képezhető ki stb. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Ajtózár, különösen színházak, hangversenytermek vagy hasonló helyiségek vészkijáratainak ajtaihoz, jellemezve egy tolórúd által, amely két végén az ajtó' elzárását eszközlő tagok gyanánt kiképezett tolórúd és egy szabad végein evvel és az ajtóval csuklósan kapcsolt könyökemelő által, mely utóbbi behajlított állapotánál a tolórúd végeit az ajtótokon kiképezett és a tolórúd végeivel együtt működő záró tagokba bekapcsolja megnyúlt állapotánál pedig ezekből kikapcsolja. 2. Az 1. alatt védett ajtózár foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a tolórúd alsó vége a küszöb megfelelő mélyedésébe fogódzó retesz fölső vége pedig a zárlemez T-alakú kivágásával együtt működő T-alakú rész gyanánt van kiképezve úgy, hogy a tolórúd záróhelyzeténél fölső végének vízszintes szárai a T-alakú kivágás függélyes szára, nyitó helyzeténél pedig ennek vízsintes szárai előtt fekszenek. (1 rajzlap melléklettel.) részvénytársaság nyomiája Bndaposten.