49583. lajstromszámú szabadalom • Eljárás fémes ólomnak ólomoxiddá való átváltoztatására
_ 2 -teszi, vagyis például egy 2500 kg. befogadó » képességű kazánban csak körülbelül 140 kg. olvasztott ólmot szabad egyszerre kezelni. Csak ezen szempontoknak — vagyis az olvasztott ólomnak erős mozgatása zárt kazánban, annak fölszíne fölött elrendezett elosztólemezhez való röpítése, az egyszerre adagolt ólommennyiségnek a kazán térfogatához való helyes viszonya, forró levegőnek és túlhevített vízgőznek bő hozzávezetése úgy, hogy az oxydált tömeg képződése után azonnal és gyorsan vezettessék az elválasztó kamrákba — szigorú betartása mellett lesz az eredmény kielégítő és az eljárás gazdaságosság és a termék minősége szempontjából csak ekkor fogja az ismert eljárásokat fölülmúlni. Gyakorlatilag ezen eljárás úgy vihető keresztül, hogy például egy körülbelül 2500 kg. ólom befogadására alkalmas, zárt, alulról hevített és kavaró berendezéssel ellátott, teknőalakú fenekű vaskazánba, melynek tetejéből egy közel az olvasztott ólom szintjéig érő elosztólemez nyúlik ki, körülbelül 140 kg. ólmot teszünk és a kavaróberendezést percenként körülbelül 175 fordulattal hajtjuk. A kazánban körülbelül 250° C. hőmérséklet uralkodjék. A megolvasztott tömeg fölötti térbe fölülről 250° C. fokú forró levegő és túlhevített vízgőz keverékét fuvatjuk be bő mennyiségben. A gyorsan forgó kavaróberendezés a megolvasztott tömeget nagy erővel röpíti a benyúló elosztólemezhez és ezáltal a képzelhető legfinomabb porrá osztja, melyet a léggőzkeverék majdnem pillanatszerűleg változtat át ólomoxyddá, és a kazánból kiinduló csövön át azonnal a fölfogó kamrákba vezeti. Ezen caővazeték a kazán felé lejt oly célból, hogy az ólomoxyddal esetleg keveredett fém ólomrészecskék a kazánba visszafolyhassanak. Az oxidáció oly gyorsan megy végbe, hogy például 140 kg. ólmot csak 5 percig kell kezelni, mimellett a hőmérséklet a végbemenő reakció folytán 250° > C. fokról gyorsan emelkedik föl 340° C. fokra. Azoxydálás befejezése a kazán belsejében uralkodó hőmérsáklet csökkenésén ismérhető föl, tehát a kazánt megfigyelés végett kinyitni nem kell. A reakció befejezte után megvárjuk míg a hőmérséklet a kazánban ismét 250 C. fokra sülyed, ami körülbelül 10 percet vesz igénybe. Ezután ismét 140 kg. ólmot teszünk a kazánba és az üzemet a fönti módon folytatjuk. Ily módon egy 2500 kg. befogadóképességű kazánban 24 óra alatt körülbelül 9 tonna ólom alakítható át aránylag csekély költséggel ólomoxyddá. Ha az oxydációt 250—300° C. mellett foganatosítjuk, akkor vöröses ólomoxydot kapunk, míg 300—400° C. között sárga ólomoxyd keletkezik. A képződött termék oly tiszta és finom, hogy lehűtés után azonnal hordókba csomagolható és forgalomba hozható. Minősége minden eddigi forgalomban, lévő ólomoxydét fölülmúlja. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Eljárás fém ólomnak ólomoxyddá való átalakítására légvízgőzkeveréknek megolvasztott ólomra való behatása útján„ azáltal jellemezve, hogy megolvasztott ólmot zárt kazánban forró levegő és túlhevített vízgőz jelenlétében, mérsékelt, mennyiségben adagolva egy kavaróberendezés segélyével oly gyors mozgásba hozunk és a kazánba fölülről lenyúló elosztólaphoz oly erővel röpítjük, hogy finom porrá hull szét, melyet a légvízgőzkeverék majdnem pillanatszerűleg alakít át tiszta ólomoxyddá, melyet a légáram azonnal alkalmas fölfogókamrákba továbbit. 2. Az 1. igénypontban véddtt eljárás egy foganatosítása módja, azáltal jellemezve,, hogy a légvízgőzkeverék hőmérsékletét vöröses ólomoxyd előállítása céljából 250—300° C. között és sárga termék előállítása céljából 300—400° C. között tartjuk. 1'allas részvéoytftfsaság nyomdája Budapestéi..