49562. lajstromszámú szabadalom • Újítás kaszákon
— 2 — finti kaszagyűrűnek megerősítéséhez furattal van ellátva. A lapos vasból készült rögzítőgyűrűnek két egymást keresztező (a) és (b) része van. A gyűrűnek oldalai két-két egymással összefüggő, de egymáshoz képest elforgatott (c, e) és (f, d) derékszögből állanak, (g) és (h) pedig egy-egy csavar, mely alkalmas kulcs segélyével meghúzható vagy oldható. Ezen (m) kulcsot a 2. ábrán föltüntetett módon helyezhetjük el a kasza nyélén úgy, hogy szükség esetén mindenkor kéznél legyen. A rajzon a gereblyetartó (k)-val és maga a kasza (i)-vel van jelölve. A csavaroknak vagy ezek csak egyikének oldása után is az (i) kaszát átfektethetjük (1. 2. ábrát) és e helyzetben a meglazított csavar meghúzása által rögzíthetjük úgy, hogy a kasza által való megsérülés ki van zárva. A kaszagyűrű különleges alakjánál es a szorítócsavarok elrendezésénél fogva a kasza fönt jelzett átfektetését, valamint tetszőlegesen való beállíthatását teszi lehetővé. A gereblyetartó levétele után a kasza fűnek kaszálására is használható úgy, hogy fűnek kaszálására, valamint gabona aratására is egyetlen kasza elegendő. Az említett kaszagyűrű helyett még az 5. és 6. ábra szerinti kaszagyűrűt is használhatjuk. Az 5. ábra szerinti kaszagyűrű két laposan ovális alakú (1) és (m) oldallemezből áll. Az (1) és (m) oldallemezek mindegyike az (n) gereblyetartónak és az (i) kaszának a kaszanyélhez való - rögzítése céljából szorítócsavarokkal van ellátva. Az (1) és (m) lemezek (o) és (p) harántrudak által vannak egymással összekötve. Ajkét vasrúd .közti távolság a kaszanyél vastagságának felel meg. Hogy ilyen gyűrű használata mellett a kasza összecsukhaló legyen a kaszanyél (q) sarka kivágással van ellátva. Az egyik vasrúd ezen kivágásba helyezendő, míg a másik valamivel mélyebben a kaszanyelet fekszi meg és ily módon szabad ürt alkot a munka után összecsukott kasza támasztólapja számára. Az 5. ábra szerinti kaszagyűrű csak egy szorítócsavarral is lehet ellátva. Hasonló értelemben az egyik oldallapot lazán és szárnyascsavarok segélyével rögzíthetően lehet kiképezni (1. 6. ábrát). Ebben az esetben a kaszanyél a (h) kivágás helyett (x) lyukkal látható el (1. 11. ábrát). A kaszagyűrűnek egyik rúdja ezen lyukon dugatik át, míg a másik a kaszanyél fölső homlokoldalához erősen támaszkodik. Az (x) lyuk és a kaszanyél homlokoldala közti távolságnak a két vasrúd közti távolságnak kell megfelelnie. A kaszagyűrűt szorítócsavarok nélkül is használhatjuk, amely esetben a kaszának és a gereblyetartónak a rögzítése ék segélyével történik, amely a kaszanyél és a gereblyetartó közé lesz beverve (1. 8. ábrát). Az erre a célra szolgáló (r) gereblyetartó ennek megfelelően képzendő ki (1. 10. ábrát) és (s) végén derékszög alatt lehajlított csővé összekovácsolt lapos vasból áll, amelynek másik végéhez egy huzal erősíttetik. Ez utóbbinak (t) hurokja az (u) pecekbe akasztandó (1. 8. ábrát). Ha két szorítócsavarral, illetve egy fölcsavarható oldallemezzel ellátott kaszagyűrűt alkalmazunk. úgy a gereblyetartó (v) lapos vége fw) hegyben végződik, amely kapaszkodik (1. 7. ábrát). SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Kaszagyűrű, mely a kaszának és a gereblyetartónak megerősítésére szolgál, jellemezve egymásra keresztben álló mellső és hátsó oldalakkal biró kaszagyűrű valamint a kasza és a gereblyetartó rögzítésére szolgáló szorítócsavarok által. 2. Az 1. igénypont alatti kaszagyűrű foganatosítási alakja, jellemezve azáltal, hogy a kaszagyűrű mindkét oldalrésze két) egymással összefüggő, de egymáshoz képest elforgatott derékszögből áll, azon célból, hogy lehetőleg nagy megfekvési fölületeket érjünk el. 3. Az 1. igénypont alatti kaszagyűrű foganatosítási alakja, jellemezve egy-egy (o) és (p) rúd által kapcsolt két ovális (1) (m) lap által, amelyek mindegyike egyegy szorítócsavarral van ellátva, 4. Kaszagyűrű számára való nyél, jellemezve