49501. lajstromszámú szabadalom • Lábösszekötés ülőbútorok számára
— 2 SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Lábösszekötés ülőbútorok számára, jellemezve egyetlen meghajlított farúd által, mely összekötőabroncs gyanánt a lábakon van megerősítve és melynek végei két láb között keresztben egymásra vannak fektetve és e két lábra vannak erősítve, azon célból, hogy az összekötés előállításánál a farudat minden után-i munkálás nélkül akkor is beszerelhessük és megerősíthessük, ha a bútorlábak távolságában eltérések vannak jelen. 2. Az 1. igénypont szerinti lábösszekötés kiviteli alakja, jellemezve azáltal, hogy a meghajlított farúdnak keresztszerűen elrendezett végei a mellső, vagy hátsó lábak merevítése céljából a lábak között lefelé vagy fölfelé haladóan terjednek. (1 rajzlap melléklettel.) PAUJW RES2VÉNY ARSASÁO NVCHKDÁJA SUOArtP