49500. lajstromszámú szabadalom • Elgázolás ellen védő készülék közúti vasúti kocsikra
— 2 — 1. ábra a villamoskocsit a reá szerelt készülékkel keresztmetszetben, 2. ábra ugyanazt függélyes hosszmetszetben, 3. ábra a forgódobnak a keréktengelyről való meghajtását fölülnézetben tünteti föl. A találmány lényegében áll a villamoskocsi előrésze alá (a) tengely körül elforgathatóan szerelt (b) dobból, melynek átmérője a keréktávolságnál nagyobb és mely kerületén rugalmas lágy anyaggal, például (b') sörtékkel van ellátva az ütközés erejének csökkentése céljából. Az (a) tengelyre (a') hajtótárcsa van ékelve, mely (i) kötél, szíj vagy bármily más hajtószalag segélyével van a (k) futótengelyen levő (1) hajtótárcsával az (e) és (f) vezetőtárcsák közvetítésével összekapcsolva. Az (e) vezetőtárcsa nincsen szilárdul ágyazva, hanem tengelye a kocsi hosszirányában (g) hajtórúd és a kocsivezetői helyre fölnyúló (h) kétkarú emelő segélyével eltolható úgy, bogy a (h) kar fölső végének a jelzett nyíl irányába való elmozgatása által az (e) vezetőtárcsa a 3. ábrán jelzett nyíl irányában elmozog, az (i) hajtószalagot megfeszíti és ezáltal az (1) hajtótárcsáról a futótengely mozgását a (b) mentődobra átviszi. A készülék működése az eddigiek alapján a következő: rendes körülmények között az (i) hajtószalag megfeszítve nincsen és így a (b) dob áll. Ha valaki a kocsi elé kerül és a kocsivezetőnek nincsen elég ideje a kocsit teljesen megállítani, úgy a (h) kart hirtelen hátrahúzza, miáltal a (b) dob forgásba jön és az előtte levő egyént tapadó súrlódás folytán a kocsipályáról félretereli úgy, hogy az illetőnek az ütésen kívül más baja nem történik és a kocsi alá való kerülése, valamint nagyfokú horzsolások éppenséggel ki vannak zárva. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Mentőkészülék villamoskocsikra és egyebekre, jellemezve azáltal, hogy a kocsi mellső része alatt, igen közel a föld színéhez egy a keréktávolságnál nagyobb átmérővel bíró, kerületén az ütés csökkentésére és a súrlódás növelésére rugalmas lágy anyaggal, például sörtével borított függélyes tengely körül elforgó (b) dob van elrendezve, azon célból, hogy a kocsi elé kerülő egyének ezen forgó dob által kerekek alá való jutásban egyfelől megakadályoztassanak, másfelől a pályáról eltávolíttassanak. 2. Az 1. alatt igényelt mentőkészülék egy kiviteli alakja, jellemezve azáltal, hogy a forgódob hajtását szalag-áttétellel a kocsi futótengelyéről nyeri, és hogy az erőátvitel a vezetői helyről emelőkaráttétellel mozgatott (e) feszítőtárcsa eltolása által iktatható be. (1 rajzlap melléklettel.) NU« néSZVÉMV i ÁASAAÁb NYOMDÁK a«OMWF»