49363. lajstromszámú szabadalom • Csavarhajtás léghajók számára
juk a fölékelt (2, 3) korongokon. Ha azt akarjuk, hogy az egyik csavar hátra, a másik pedig előre hajtson, akkor a (K3) tengelykötést kikapcsoljuk és a (Wl) tengelyre fölékelt (1) korongnak nyitott szíját a laza (11) korongra toljuk át, míg a fölékelt (5) korongnak keresztezett szíját a fölékelt (8) korongra és a fölékelt (10) korongnak nyitott szíját a, laza (7) korongra csúsztatjuk. A (KI, K3) tengelykötések továbbá akként vannak elrendezve, hogy az egyik gép üzemzavarai esetén az összmunkát mindenkor a másik gép szolgáltathatja. SZABADALMI IGÉNY. Csavarhajtás léghajók számára, jellemezve egy, a két csavartengely között elrendezett, három fölékelt és három laza horongot hordó harmadik tengely által, minek folyományaként nyitott és keresztezett szíjak vagy kötelek segélyével a csavartengelyekkel oldható tengelykötések révén összekötött két géptengelynek forgását akként lehet átvinni, hogy vagy mindkét csavar előre- vagy hátrahajtson, vagy pedig az egyik csavar hajtson előre, a másik viszont hátra. (1 rajzlap melléklettel.) CALLA& RÉSZVÉNY ARSAFRÁO NYOMDÁJA SUDAFEATBN