49348. lajstromszámú szabadalom • Eljárás vízhatlan lemezek előállítására

cm. szeles sávok a ragasztóanyagtól men­tesen hagyhatók úgy, hogy az egymásra | fektetett lapok itt nem ragadnak össze és két-két lemeznek későbbi összefoglalása al­kalmával szétfeszithetők, valamint négysze­resen vagy hatszorosan is egymás közé tol­hatók, minek következtében az ilymódon ösz- i szefoglalt lemezek az illesztési helyeken is tökéletesen szilárdak és tömörek lesznek. Több különálló anyagrétegnek, például aszfalt-kéregpapiroknak, ólomfüstnek stb. kátrány vagy efféle segélyével egyetlen, a különböző rétegek tulajdonságaival rendel­kező összetett lemezzé való egyesítése már ismeretes úgy, hogy sem ezen anyagok, sem pedig az ezekből előállított termékek nem tartoznak a jelen találmány keretébe. Védelem alá csak a leírt előállítási eljárást és természetesen az ezen eljárás szerint elő­állított terméket helyezzük. Ezen körülmény folytán, ha a jelen el­járás szerint készre impregnált, azonban homokkal be nem hintett aszfalt kéreg­papirok stb. használhatók föl, a kapott ösz­szetett lemez 1. azonnal szállítható, 2. igen vékony, 3. rendkívül könnyű, 4. nagy mértékben hajlékony és alkal­mazkodó, 5. aránylag olcsó, mivel a szállítási költ­ségek a csekély súly miatt igen alacsonyak és a lemezek sokkal könnyebben fölrakha­tok, mint a homokozott ólombetétes aszfalt­emezek vagy más hasonló árúcikkek. Az itt tekintetbenjövő homokmentes asz­falt kéregpapirok igen sokat nyernek, ha ezenfölül még folyékonnyá tett, illetve föl­oldott parafinnal vagy effélével impregnál­tainak. A parafinoldatnak vízhatlan anya­gok előállításánál való alkalmazása magá­ban véve nem új ugyan, de az ismeretes eljárásoknál a parafint közvetlenül a stea­rinszurokból, gyantából és parafinolajból álló impregnáló szerhez adták és így alkalmaz­ták. Ellenben jelen találmány szerint kéreg­papírlemezeket stb. a szokott módon állít­juk elő, vagyis desztilált kőszénkátránnyal vagy más alkalmas aszfaltmasszával impreg-i náljuk és azután, hogy a kéreglapok haj­lékonyabbak, tartósabbak és vízhatlanabbak legyenek, parafinnak, földviasznak vagy effélének benzolban vagy hasonló folyadék­ban való oldatával telítjük, vagy vonjuk be azpkat. A többnyire kisebb-nagyobb mérték­ben nedvszívó képességű és a levegővel való huzamosabb érintkezés után többé­kevésbbé megmerevedő aszfalt kéreglapok­nak fönt jelzett kezelése az eddigiektől tel­jesen eltérő és azokat lényegesen fölülmúló nagy hajlékonyságú és majdnem tökélete­sen vízhatlan lemezeket eredményez úgy, hogy az aszfalt-kéreglapok és egyéb, para­finozásra alkalmas anjagok számára arány­lag olcsó és egyszerű módon az eddiginél jóval nagyobb alkalmazási tér nyilik és az ilyen lapok élettartalma is lényegesen meg­hosszabbodik. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Eljárás vízhatlan lemezeknek több egy­máshoz ragasztandó vékony rétegből, például szövetekből, kéregpapírpból, ólom­füstből stb. való előállítására, jellemezve azáltal, hogy ezen anyagokat olyan asz­talon ragasztjuk egymáshoz, amelynek lapját egész fölületén vagy csak egy részén gőzzel vagy más alkalmas kö­zeggel melegítjük. 2. Az 1. igénypontban védett eljárásnak egy foganatosítási alakja, jellemezve azáltal, hogy a szokott módon impreg­nált lapokat például parafinnak benzol­ban vagy effélében való oldatával itat­juk vagy vonjuk be. Pallas részvénytársaság nyomdája Budapesten.

Next

/
Thumbnails
Contents