49329. lajstromszámú szabadalom • Eljárás kóros szövetrészek helyi immunizálására való anyagok előállítására
Megjelent 1910. évi julius hó 25-én. MAGY. KíR. SZABADALMI fgSff HIVATAL SZABADALMI LEÍRÁS 49B29. szám. IV/h/2. OSZTÁLYEljárás kóros szövetrészek helyi immunizálására való anyagok előállítására. DR WASSERMANN AUGUST TANÁR BERLINBEN. A bejelentés napja 1909 november hó 6-ika Elsőbbsége 1908 november hó 7-ike. Az immunizálás tudományának folyton haladó tanulmányozására, különösen a bejelentő munkái, melyeket egyik tanítványával, Citronnal végzett, azt mutatták, hogy a szerzett immunitások két nagy faját kell megkülönböztetni: az egyik az ú. n. általános immunitás, a másik a helyi immunitás. Az első, mint már elnevezése is mutatja, az egész szervezetre vonatkozik úgy, hogy ily egyén összes részeiben immúnis, ctZBiZ cl megfelelő virus ártalmasságával szemben érzéketlen. Ezen általános immu- | nitás onnan ered, hogy egy ily általánosan immunizált egyén vérében különleges védő anyagok vannak jelen és a vérkeringéssel folyton az összes részekbe jutnak. A másik, csakis az újabb kutatások által ismertté vált immunitás, a testnek csak bizonyos szöveteire és részeire terjed, helyileg korlátozva van, azaz nincs a szervezetben általánosan elterjedve, úgy, hogy ily egyénnél csak ezen meghatározott rész érzéketlen, nem pedig az egész szervezet. Ezen helyi immunitás nem függ a vérben keringő, védő anyagok jelenlététől, hanem az illető helyileg immunná lett szövetet képező sejtek elváltozásaival függ össze. Az első immunitás tehát a testfolyadékok elváltozása által keletkezett és ennélfogva általános, az utóbbi a szilárd szövetalkatrészek, azaz bizonyos testsejtek elváltozásából származó és ezért azokra korlátozott immunitás. Az általános, vagyis vérimmunitást azáltal létesítjük, hogy a szervezet valamely helyén ja vér- és nedvmasszába immunizáló baktériumkészítményeket hozunk, melyeket a bőr alá vagy közvetlenül a vérbe fecskendezünk. Ezzel szemben a helyi, vagyis szövetimmunitás csakis azáltal hozható létre, hogy a testszövetet, melynek sejtjeit immunizálni akarjuk, helyileg közvetlenül az immunizáló anyag hatásának tesszük ki, azaz vele érintkezésbe hozzuk. A két immunizáló eljárás tehát elvileg és technikai tekintetben egymástól teljejes különbözik. Emberek és állatok ragályos folyamatainak gyógyításánál az illető ragálygerjesztőkkel szemben immunizáló baktériumkészítmények (aktív immunizálás) segítségével eddig kizárólag csak az első módszer, azaz az általános vérimmunitás létesítése kiséreltetett meg, vagyis a készítmények behatása nem helyileg, közvetlenül a megbetegedett szövetre és annak környezetére történt, hanem azokat álta-
