49307. lajstromszámú szabadalom • Önműködő klozetöblítő
összenyomott levegő hatása alatt is nagy erővel a (8) csészébe jutva, azt teljesen kiöblíti. Természetesen eszközölhetünk a berendezésen többféle változtatást, így például alkalmazhatunk a kétoldalt elhelyezett kétkarú emeltyű helyett csak egy kétkarú emeltyűt, amely egy olyan háromnyílású szelepre működik, mely állandóan a víztartály és az öblítő csésze közti összekötte- j tést tartja nyitva, míg a vízvezeték és a ' víztartály közti összeköttetés csakis az ülőkére ható súly által, tehát csakis a klozethasználat ideje alatt eszközöltetik. Alkalmazhatunk továbbá két beeresztő és két kieresztő szelepet a vízzel való telítés, illetve az öblítés gyorsabb kivitele céljából. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Önműködő klozetöblítő, azáltal jellemezve, hogy az öblítő víznek a használaton kívül mindig üres víztartályba j való beeresztésére és használat után az { öblítő csészébe való bocsátására egy, a i klozetülőkére ható nyomás által működtetett emeltyűszerkezet van alkalmazva. 2. Az 1. alatt igényelt önműködő klozetöblítőnek egy kiviteli alakja, azáltal jellemezve, hogy az öblítő csésze mellett mindkét oldalon egy-egy, a víztartálykonzolnak két megfelelő nyúlványában ágyazott kétkarú emeltyű van alkalmazva, melyeknek egyik karjára az, ülőke támaszkodik, míg másik karjuk a víztartálynak használaton kívül mindig zárt beeresztő szelepére, illetőleg mindig nyilt kibocsátó szelepére hat, oly célból, hogy a klozet használata alkalmával az ülőkére ható súly a kétkarú emeltyűk segítségével a szelepeket megfelelő használati helyzetükbe hozza. 3. Az 1. alatt igényelt önműködő klozetöblítőnek egy kiviteli alakja, azáltal jellemezve, hogy a különálló ki- és beömlő szelepek helyett csupán egy háromnyílású szelepet s ennek megfelelően csupán egy kétkarú emeltyűt alkalmazunk. (1 rajzlap melléklettel RÉSZVÉNY RTASASAO NYOMDÁJA auoweaTBv.