49077. lajstromszámú szabadalom • Gázfecskendő
megnyitandó zárófalak egymás alá kerülnek és így egyetlen egy központos ütőszög által nyitható meg. A csatolt rajzon a találmány tárgyának egy példaképeni kiviteli alakja van függélyes metszetben föltüntetve, (a) a gázfecskendő tartálya, (b) a tartály zárórésze, amelyben a (c) ütőszög van ágyazva. A (d) töltényköpenyben központosán az (e) kamra van elrendezve. Az (f) összekötődarab az (e) kamrát képező üreges testet a (d) töltényköpennyel köti össze. A készülék működésbe hozatala alkalmával először is a (k) külső zárófal nyittatik meg a (c) ütőszög segélyével és a keletkezett nyílás az (1) lemez által kibővíttetik. Az ütőszög előrehatolásánál a belső (i) zárófalat böki keresztül, mire a (h) és (e) kamrában tartalmazott célszerűen föloldott vegyszerek a (g, g), ill. (i) kifolyó nyíláson keresztül az (m) kamrában összekeverednek és onnan folytonos gázfejlesztés közben az előzőleg létrehozott nyíláson keresztül a (k) falon kilépnek. SZABADALMI IGÉNY. Gázfecskendő a gázfejlesztéshez szükségesösszes vegyszereket tartalmazó vegyszertölténnyel azáltal jellemezve, hogy ez utóbbinak a vegyszereket tartalmazd két kamrája oly kép van elrendezve, hogy kifolyó nyílásaik egy külön (m) tölténykamrába torkollanak oly célból, hogy a vegyszerek egymással összekeveredjenek, még mielőtt a fecskendezővízbe léphetnének. (1 rajzlap melléklettel.) MLUW SE8ZVÉNY TAABASAO NYOMÜAJA BUDATEDI-TN