49054. lajstromszámú szabadalom • Használaton kívül vízmentes szélkazános öblítőberendezés árnyékszékek számára
szelepet (s) fészkére szorítja. Ha már most a kormányzótestet (h) fejrészére gyakorolt nyomással lenyomjuk, úgy előbb a dugattyúszerű (v) zárótest a hengeres tokrészben elmozgattatik és azt lezárja, a kormányzótest további lefelé való mozgásánál pedig a (k) kúp a (z) csapnak ütközik és ezáltal az (o) szelepet (s) fészkéről visszanyomja úgy, hogy a víz beléphet és a (g) tartányba folyhat. A (z) csap a kormányzótest teljes lenyomása után a víz nyomása folytán a (k) kúp lerézselt vagy lekerekített fölső (k1 ) széle mögé lép és a kormányzótestet helyzetében rögzíti (3. ábra). Ha a tartány megtelt és a nyomás a tartányban a vezetékével egyenlővé válik, úgy a kormányzótest megemeltetik, minthogy az uralkodó víznyomás a nagyobb átmérőjű dugattyúszerű (h) részre ismert módon nagyobb nyomást fejt ki, mint a (v) testre. Eközben az (o) szelep a (z) csap lerézselten vagy lekerítve való kiképzése és adott esetben a kúp kiugró széle folytán visszanyomatik, ami az (o) szelep előtti és mögötti nyomás kiegyenlítődése következtében ellenállás nélkül történik. Ha a (k) kúp annyira fölemelkedett, hogy a szelep az alatta lévő hengeres részszel szembekerül (4. ábra), akkor a (v) szeleptest ismét visszatérhet (s) fészkére úgy, fiogy a vízbeáramlás elzáratik. Mindamellett a kormányzótest a (g) tartányban uralkodó nyomás folytán tovább emeltetik és pedig mindaddig, míg a (v) zárórész fölső fölülete az (e) csapnak ütközik, amely a további fölfelé való mozgást gátolja. A (v) zárórész végül szabaddá teszi a szűkebb (b1 ) tokrészt (1. ós 2. ábra) úgy, hogy a (g) tartányban lévő víz a (v) szelep zárása után az árnyékszék csészéjébe folyik és azt kiöblíti. A kormányzótest újólagos lenyomása esetén a leírt folyamat ismétlődik. Ha azonban a vízvezetékben szívás lép föl, úgy a dugattyúszerű (o) szelep rögtön visszafelé mozgattatik és a szívóhatás alatt a (t) fészekre nyomatik úgy, hogy visszaszívás nem következhetik be, még ha ez az üreges kormányzótest dacára lehetséges volna is. A kormányzótestet megemelésének határolására egy (x) ütközőpecekkel láthatjuk el. A kormányzótok a (g) tartány hoz való csatlakoztatásra szolgáló csővel és a kormányzótokként kiképezett vízhozzávezetőcsővel egy igen egyszerű, könnyen előállítható egységes öntvénydarabból álló testet képez. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Használaton kívül vízmentes szélkazános öblítőkészülék árnyékszék számára, azáltal jellemezve, hogy a kormányzótest egy (k) kúppal van ellátva, míg a vízhozzávezetőcsőben egy visszacsapószelep van elrendezve, amelynek teste és egy ezzel összekötött csap a kormányzótokba nyúl úgy, hogy az a (k) kúp lenyomása alkalmával a (b1 ) vízkifolyás zárása után fészkéről megemeltetik és a (g) tartányba víz bocsáttatik. 2. Az 1. pontban igényelt készülék foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a (k) kúp fölső széle a kormányzótest fölső részéhez képest kiugróan von alakítva úgy, hogy ha az (o) szelep csapja teljes lenyomás után a kiugrás mögé lép, a szeleptestet sülyesztett helyzetben rögzíti, míg az (o) szelep csapja és adott esetben a (k) kúp (k1 ) széle oly kép van lekerekítve vagy lerézselve, hogy az (o) szelep erős nyomás alatt, mint amilyet a víz a (g) tartány megtöltése után kifejt, visszanyomatik. 3. Az 1. pontban igényelt készülék foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy az (o) szeleptest hátsó oldalán is tömítési fölülettel van ellátva és hogy a szelepház egy második (t) fészekkel van fölszerelve úgy, hogy a vezetékben esetleg föllépő szívóhatás a szelepnek önműködő elzárását idézi elő. 4. Az 1. pontban igényelt készülék foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy az egyidejűleg a (v) szeleptest házát képező vízbevezetőcső a (g) taríánynak a kormányzótokkal való összekötésére szolgáló cső alatt van elrendezve és célszerűen azzal egyesítve képeztetik ki. (1 rajzlap melléklettel.) F «FUA8 RÉ8Z1/ÍNV I JTLSASÁO NYOMDÁM BUOAPTSTFCFC