48958. lajstromszámú szabadalom • Készülék embereknek tűzveszélyből való mentésére
oldalain fekvő falai célszerűen szintén fölcsappantható módon vannak szerkesztve úgy, hogy a szekrénybe könnyen beléphetünk és abból könnyen kiszállhatunk. Végül a (b) kocsi (a) dobogájának egyik vagy mindkét oldalán még (v) lépcsők vannak alkalmazva. Az ismertetett készüléket a következőképen használjuk: . A fölhuzóállvány rendesen össze van csappantva. Hogy ebben a helyzetben lehetőleg alacsony legyen, a dobogók fölfelé kisebbednek úgy, hogy ezek mindegyike az alatta fekvő dobogóba illeszkedik. A kocsit az égő épülethez lehetőleg közel toljuk, és pedig úgy, hogy hosszoldalával párhuzamosan áll az épület falához. Ezután a kocsit a föl nem tüntetett fékek vagy más berendezés segítségével megbízhatóan rögzítjük. Most már a (h) kézikereket forgatjuk úgy, hogy a (c) ollók a rajzon föltüntetett állásba jutnak, míg egyidejűleg a (w) vezető köteléket az (x) dobról le hagyjuk futni. Az (i) dobogók ekkor kb. az épület egyes emeleteinek ablakaival szemben fekszenek. A tűzoltók ezután az (i) dobogónak az égő épület felé fordított (s) oldalfalait az ablakokba csappantják, ahol azok a (t) kampók segítségével rögzíttetnek; az (u) rudakat fölállítjuk és a (w) vezetőköteleket az (x) dobnak forgatása és a reá következő rögzítése útján kifeszítjük. A tűzoltók most már az égő épületbe hatolnak és a veszélyben forgó embereket mindenekelőtt az egyes (i) dobogókra mentik ki, amelyekről azokat a íölhuzó segítségével a (b) kocsi (a) dobogójára szállítják, honnét a (v) lépcső segítségével az utcára, az udvarra stb, jutnak. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Szállítható mentőfölhuzó összecsappantható állvániiya), jellemezve több személy egyidejű fölvételére berendezett fölhuzószekrény által, amely az állvány belsejében ezen megfeszített kötelek vagy máseffélék segítségével vezettetik. 2. Az 1. igényben védett készülék foganatosítási alakja, jellemezve azáltal, hogy a fölhuzószekrény több kötelén függ, amelyek közös emelődobon futnak. 3. Az 1. igényben védett készülék foganatosítási alakja, jellemezve azáltal, hogy a fölhuzószekrény lecsappantható falakkal bír. 4. Az 1. igényben védett készülék foganatosítási alakja, jellemezve azáltal, hogy a fölhuzószekrény vezetésére szolgáló kötelek a legfölső dobogón vannak megerősítve és alól egy dobhoz vannak kapcsolva. 5. Az 1. igényben védett készülék foganatosítási alakja, jellemezve azáltal, hogy az állvány több ollóból áll, amelyek mindannyian egy és ugyanazon hajtószerkezet által nyithatók. 6. Az 1. igényben védett készülék foganatosítani alakja, jellemezve azáltal, hogy az állvány lecsappantható falakkal bíró dobogó egy sorozatával van fölszerelve, amely falak alsó oldalaikon egy kampókkal vagy máseffélákkel vannak ellátva úgy, hogy ezek az égő épület ablakaiba verhetők. (1 rajzlap melléklettol.) MLUS 4B62vtNYr«iiaMAc NW>UOÁJ* 8UCW& TM