48865. lajstromszámú szabadalom • Vízi erőgép
(m) vízbeve:e:ő nyLás szélétől kiindulólag j egy (g) palástrésszel vau e.látva, mely a (b) dobhoz olyan közel áli, hogy az (e) lapátok csakis a dobhoz simult állapotban i haladhatnak el mellette. • j Az (m) bevezető nyílás elé egy (n) gyűjtő I tölcsér van alkalmazva azon célból, hogy a gépbe lehető sok vizet vezessen be. A víz elvezetésére az (o) nyílás szolgál, mely mögött a gép teljesítményéinek (szabályozására (p) tolózár lehet alkalmazva. A gép működéise a következő: A víz az (n) tölcséren és (m) nyíláson át beáramlik a gép belsejébe és nyomásánál és sebességénél fogva erőt fejt ki a (b) dob (e) lapátjaira, a dobot a jelzett nyíl irányában forgásba hozza és végül (o) nyíláson át távozik. Amint a dob forgása közben az egyes (e) lapátok a (g) irányító palást (r) elejéhez érnek, úgy hozzásimulnak a (b) dobhoz, és ezen. helyzetben meg is maradnak mindaddig, míg a (g) palást (s) részét el nem hagyják, amikor is az áramló víz a lapá- j toknak (1) visszahajlított végébe belé ka- j paszkodva, azokat sugárirányba fölállítja, i mely helyzetben a dobhoz erősített (h) ka- j rok (i) végei tartják meg a lapátokat, úgy, ! hogy azok a víznyomás hatására nem fe- j küdhetnek le a dobra az előbbivel ellen- í kező értelemben. I A dobhoz simuló lapátok a (g) palástot j nem súrolják, mivel maga a víz, mely a(b) i dob és (j) palást között átáramlik, szorítja a lapátokat a dobfölülethez. Ilyképen tehát ezen (g) palást az (r, s) befej ezjőrészekkel, valamint a (t) alsó és fölső határoló fölületekkel tisztán arra szolgál, | hogy a víz a lapátos dobnak csakis azon oldalára vezettessék, melyeken a lapátok a víz folyásirányára merőlegesen állanak és amely oldalon a víz munkáját a dobnak át- j adhatja. A lényeg tehát az, hogy a víznek útja a dob azon oldala felé, hol a lapátok a víznyomás hatására a dobfölülethez simulnak, elzárassék. Ezen (g) palást tehát egy tömör, az (a) fal és (b) dob közötti hézagot kitöltő tömör gyűrűrészlettel is helyettesíthető, vagy pedig az (a) fal egészen el is hagyható. Hogy a (h) karok (i) végei a körülforgás alkalmával a (g) vízelzáró gyűrűrész (t) homlokfalaiba bele ne ütközzenek, a bői a (g) gyűrűrész mag-assáigát vagy alacsonyabbra vesszük a (b) dob magasságánál úgy, hogy az (i) karvégek a (t) homlokfalak fölött szabadon elmozoghattak, vagy pedig miként á rajzon is föl van tüntetve, a (g) vízzárógyűrűrész (t) homlokfalai (k) koncentrikus rovatékkal bírnak, melyekben az (i) karvégek szabadon mozoghatnak. A gép munkakifejtésének és fordulatszámának szabályozása a (p) tolózárral történhetik, mely a gépen átáramló vízmenynyiséget szabályozza. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Vizierőgép, jellemezve egy függélyes tengely körül forgó dob, ennek kerületéhez a dobkerület érintőirányától a sugárirányig elforgathatóan erősített (e) lapátok által, továbbá, a lapátos dob (a) burkolata 03 a dob közé elhelyezett vízzáró (g) gyűrűrész által azon célból, hogy a gépburkolat bevezetőnyílásán át beáramló víz a dobnak csakis egyik oldalára tereitessék és a dobnak ezen oldalán a vízáram irányára merőlegesen elhelyezkedő (e) lapátoknak munkáját átadja. 2. Az 1. alatt igényelt vizierőgép kiviteli alakja, jellemezve a dob homlokfölületén kiképezett és a lapátok fölött, ill. alatt kinyúló (h) karok által, melyek szabad végükön a lapátok közé benyúló (i) nyúlvánnyal bírnak azon célból, hogy az áramló víz által fölállított lapátok sugárirányú helyzetükben támaszt nyerjenek és a víz nyomását a dobnak átadni képesek legyenek. 3. Az 1. alatt igényelt vizierőgép kiviteli alakja, jellemezve azáltal, hogy a lapátok szabad (1) végükön kissé vissza vannak hajlítva azon célból, hogy a vízáram hatására a lapátok önműködőlég foglalják el sugárirányú helyzetüket. (1 rajzlap melléklettel.) e»u.t rt8zv£mytáa8a&a0 nyomdája autmfcstc*