48863. lajstromszámú szabadalom • Újítás koksz- és ferdekamrájú kemencéken
torkolllak, mely fölött még egy második (e) | elvezetőcsatorna van elrendezve és az alsó i (k) csatornával tolózárral szabályozható (n) nyílásokkal van összeköttetésben. Ezen tolózárak az oldalsó (m) nyílásokon át, valamint a fölső (m') nyílásokon át megközelíthetők. A fölső részen a két (k, 1) csatorna az (o, p) függélyes huzatokkal van összekapcsolva, melyek önmagukban (q, r) tolózárakkal szabályozhatók. Az (o, p) huzatok az (s) regenerátorba torkolnak, mely alul a (t) hűtőcsatornával van kapcsolva. Az ($) regenerátor ismert módon két részre oszlik, melyek közül az (s) egyik az égéstermékek, az (s') másik levégő előmelegítés számára szolgál. A kemence következőképpen működik: A (P) generátorból érkező fűtőgázok (a)-nál lépnek be, mennyiségük a (b) tolózárak által szabályoztatik ós elérkeznek a közfallal elválasztott (g) főcsatorna és (f) szabályozócsatornához, miután ezekbe való belépés előtt a (c, d) tolózárak által mennyiségileg szabályoztattak, A további, tolózárak által elfödendő (e) nyílások arra szolgálnak, hogy az odaáramló gázokat négy vagy öt fűtőhuzatból álló csoportokra elossza, miközben a (g) főcsatorna kiegyenlítőül szolgál. A szén az adagoló tölcsérből önsúlya folytán jut az (A) kamrába és az alsó ajtó kinyitása folytán önműködőlég távozik. Az égési levegő (u)-nál eresztetik be, fölfölhevülés céljából keresztül áramolja az (s') regenerátort, alul (a')-nél összegyűl és ettől fogva a fűtőgázokkal közös úton halad. A hozzááramláSj szabályozása hasonlóképpen történik, mint föntebb ismertettük. Iiykép tehát módunkban van a szükséges gáz- és levegő mennyiséget minden egyes négy vagy öt huzatból álló falrésze bármikor szabályozni. A. fűt gáz a (g) csatornából az (i) összekötő nyílásokon át a levegő a (g') csatornából az (i') összekötéseken át a kályhatalapzat magasságában a (h) fűtőhuzatokba lép be, mindkettő fölfelé vonulva elég és a fűtőhuzatot fölül szűkítő nyílásokon át a | (k) csatornába távoznak. Ugyanoly módon, i miként a levegő és a gáz hozzávezetése szabályoztatik, éppen úgy az égéstermékeket is egyenlő adagokban kell elvezetni, hogy ezáltal a (k) csatornában torlódások megakadályoztassanak. Ezen célból fönt ugyanaz a csatornarendszer van kiképezve, mint alant úgy, hogy az alul bevezetett gáz és levegő adagok a négy vagy öt huzatokból álló csoportokon át fölül hasonló módon tolózár szabályozással beállíthatók és elvezethetők anélkül, hogy a szomszéd részletekben a huzat az égéstermékeknek (k) csatornába való torlódása által befolyásoltatnék. A (k, 1) csatornákból az égéstermékek a függélyes (o, p) huzatokon át, melyek úgy fölül, mint alul a (q, r) tolózárak által szabályozhatók, az (s) regenerátorba jutnak, hogy az égéstermékekbe még bennlévő meleget a rácsszerkezete^ átvegyék és ezáltal a szomszédos (s') rekeszben bevezetett levegő fölmelegítessék. A lehűlt égéstermékek a (t) csatornán át a kürtőhöz és innen a szabadba jutnak. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Fekvő kokszoló, vagy ferdekamrájú kemence függélyes fűtőhuzatokkal, jellemezve azáltal, hogy a gázoknak és levegőnek hozzávezetése és elosztása alulról tolózárakkal szabályozható csatornákon át történik és hogy az égéstermékek négy vagy öt fűtőcsatorna csoportból egyenlő mennyiségekben és különváltan vezettetnek el. 2. Az 1. alatt igényelt kemence kiviteli alakja, jellemezve azáltal, hogy a függélyes fűtőhuzatok alatt és fölött két vagy több egymás fölött fekvő csatorna van elrendezve, melyek tolózárakkal szabályozható nyílásokkal vannak összekötve és ezáltal a levegőnek és gáznak kényszermozgású hozzávezetését és elosztását, valamint a lehűlt égéstermékek elvezetését négy vagy öt fűtőhuzatból álló csoportra nézve egyenlő módon teszik lehetővé. (1 rajzlap melléklettel; P.ÉSZ Vá\y I AR8A9AU N/CMOAJA 8UDAPC8fSft