48858. lajstromszámú szabadalom • Hőkicserélő berendezés

csöveknek egy kígyózócsövön való alkal­mazása által nem körkeresztmetszetű (pél­dául négyzet, négyszög keresztmetszetű) berendezést, vagyis nem kerek tartályok számára szolgáló, egyenletes hőkicserélést eszközlő berendezést nyerhetünk. Lehet azonban a (6) csövek hosszának megfelelő választása által oly berendezést is előállí­tani, mely az épen megkívánt egyenetlen melegkicserélést közvetíti és így például a folyadéknak biüonyos törvényszerűség sze­rint, illetve meghatározott pályán végbe­menő áramlását idézi elő. Mindezen előnyök a szokásos és ismeretes berendezésekkel nem érhetők el. Ha az (1) és (2) gyűrűk által határolt szabad, közvetlenül nem fűtött vagy hűtött belső teret kisebbíteni vagy teljesen mel­lőzni akarjuk, a leírt berendezést a (6) csö­veknek megfelelő befelé görbített csövek­kel egészítjük ki, mimellett ezen pótcsövek hosszát, alakját és számát mindig a körül­ményekhez képest és a (6) csövek alakjá­tól, hosszától és számától teljesen függet­lenül választjuk meg. Ha melegítőközeg gyanánt gázt vagy túl­hevített vízgőzt használunk és ezen anya­gok keringési sebességét úgy választjuk meg, hogy a kígyózócsövet még gáz, illetve gőz alakjában hagyják el vagy, ha hűtő­anyag gyanánt könnyen illó folyadék szol­gál, az alsó (2) gyűrű fölvevő és a fölső (1) gyűrű pedig elvezető kollektorok gya­nánt működhetik. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Hőkicserélő berendezés, mely két gyűrű­alakú csőből és ezeket összekötő vékony­falú csövekből áll, amelyek a hatásos melegközlő fölületet képezik, jellemezve két (l) és (2) kis gyűrűátmérővel bíró gyűrűalakú kollektornak és ezekhez ki­vül csatlakozó, görbített vékonyfalú (6) csőelemek alkalmazása által, amelyek­nek csatlakozási helyei úgy vízszintes, mint függélyes irányban vagy csak az utóbbiban egymáshoz képest el vaunak tolva. 2. Az 1. igényben védett berendezés foga­natosítási alakja, jellemezve, hogy az (1) és (2) kollektorgyűrűk a külső kí­gyózó csőrendszert képező (6) csöveken kívül hasonlóan még befelé görbített, belső kígyózó csőrendszert képező csö­vekkel vannak összekötve úgy, hogy ily módon a kollektorgyűrűk által hatá­rolt belső teret is közvetlenül fűthetjük vagy hűthetjük. (2 rajzlap melléklettel.) iflílivtirt ."írsasíl. (,'omdaj* buupb,tv h

Next

/
Thumbnails
Contents