48709. lajstromszámú szabadalom • Központozó
körül, melynek (c) üregében a központosán vezetett központozó szabadon eltolható. Hogy a központozó a hüvelyből ki ne eshessék, a központozó a szokásos pontozócsúcsban végződő vékonyabb (a') alsórészszel bír úgy, hogy az (a) központozón ilymódon képezett váll a központozó legalsó helyzetében a (c) üregnek az (a') részhez képest való szűkítése által kapott vállához fekszik és így a központozó kiesését megakadályozza. Ez a kiképezés egyszersmint a központozónak szabad játékot is ad. Célszerű a (b) hüvelynek a másolandó lyukhoz illesztendő (b') részét kiszélesedőre, például kúposra készíteni, hogy a szerszámot különböző nagy lyukak másolására használhassuk. Ha már most egy (d) mintalemez (e) lyukainak középpontjait egy (f) lemezre akarjuk másolni, akkor a (d, f) lemezek összeerősítése után az egyik kezünkben tartott (b) hüvelynek (b') kúpos részét függélyes helyzetben az (e) lyukba illesztjük, mimellett az (a) központozó a hüvelyben az (e) lyukon át függélyesen és szabadon az (f) lemezre esik és a másik kezünkben tartott kalapáccsal ezután reámért ütés által a lyuk középpontját pontosan az (f) lemezbe üti. Az (a') rész körül tetszésszerint egy (g) rúgót rendezhetünk el, mely egyik végével az üregben lévő vállhoz, másik végével az (a, a') részek között lévő vállhoz fekszik és a központozót bizonyos mértékben állandóan fölemelve tartja, nehogy a pontozócsúcs a szerszámnak a lyukba való beállításánál zavarólag hasson. A szerszám fent leírt kiviteli alakjánál gondatlan, vagy gyakorlatlan munkás által való kezelés esetén megtörténhetik, hogy a (b) hüvelynek az (e) lyukba nem pontosan függélyes helyzetben való beillesztése mellett egy (f) lemezbe beütött lyukközéppont nem pontos. Ennek elkerülésére és annak biztosítására, hogy a (b) hüvely az (e) lyukba még gyakorlatlan munkás által is mindig pontosan függélyes helyzetben illesztessék be, a központozót a 3. és 4. ábrán látható berendezéssel láthatjuk el. E kiviteli alak szerint a (b) hüvely pél dául négyszögletes keresztmetszetű és két oldalán hosszirányú, célszerűen fecskefark, alakú (h) hornyokkal van ellátva, melyekben egy-egy (i) borda tolható el. Az (i) bordák alsó vége a rajz szerint olymódon van kiképezve, hogy a (d) mintalemezre fekvő széles (i') talpakat kapunk. Ha már most az (i) bordákat a (b) hüvelybe való beszerelésük után (i') talpaikkal a (d) lemezen az (e) lyuk köré fektetjük és azután a (b') hüvelyrészt a (b) hüvelynek az (i) bordák mentén való eltolása által az (e) lyukba illesztjük, akkor a központozó pontosan függélyesen áll és a lyukközéppontban nem léphet föl eltérés, föltéve, hogy az (i, i') bordák pontosan hasonlóan képeztetnek ki. A bordák száma természetesen tetszésszerinti lehet és a rajzon csak példaképen van kettő föltüntetve. Ha nagyobbszámú hasonló lyuk középpontját kell átrajzolni, akkor a hüvelynek a bordákhoz képest elfoglalt helyzetét, miután ezt az első átrajzolásnál megállapítottuk, (k) csavarokkal rögzíthetjük úgy, hogy ezután a szerszámot a lyukból a bordáknál fogva kiemelve, egyszerűen a többi lyukakba illesztjük és további beállításokat fölöslegessé teszünk. A (k) csavarok az (i) bordákba vannak csavarva és a (b) hüvelyhez szoríthatók. Az 5. és 6. ábra szerint ez a beállítás olymódon történik, hogy a (b) hüvely külső csavarmenettel bír, melybe az (1) csavaranya kapaszkodik. Ezen a csavaranyán tetszésszerinti számban (m) lábak vannak forrasztás, szegecselés vagy más alkalmas módon megerősítve, melyek másik végét egy (n ) gyűrő tartja össze. Ez az (1, ro, n) berendezés esetleg egy darabban is készülhet és a fönt leirt (i, i') bordák helyett a szerszámnak pontosan függélyes beállítására szolgál, amennyiben az (n) gyűrű a (d) mintalemezre fekszik. Hogy a beállítás céljára a (b) hüvelyt az (e) lyuk fölött az (n) csavaranyában elforgathassuk, a (b) hüvelyben az átmérő irányában szembenfekvő (o) lyukakat alkalmazhatunk, melyekbe megfelelő szerszámot illeszthetünk.