48694. lajstromszámú szabadalom • Kábelhúrok elektromosan hajtott sín nélküli járművek áramszedői számára
az 5. ábra szemlélteti. A sarúnak fölső homorú oldalában fekszik a (d) rúgó, mely a kábelhurok szétterpesztésekor meghajlíttatik (2. ábra) és ekként kedvezőbb támadási irányba jut. A 3. és 4. ábrákban föltüntetett foganatosítási alaknál spirálisrúgó helyett tekercsrügó van alkalmazva, mely állandóan azonos irányban hat és ennélfogva a kábelhurkot a nyugalmi állásba abban az esetben is igyekszik visszahúzni, melyben a hurok annyira szétterpesztetett, hogy a rúgónak két megerősítési pontja és a csuklópont egyvonalban fekszenek. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Kábelhurok elektromosan hajtott sínnélküli járművek áramszedői számára, jellemezve két, egymással csuklósan összekötött merev hurokszár által, melyeknek szabad végei az áramszedővel és az áramvezető-kábellel vannak összekötve és egy rúgó segélyével akként vannak összehúzva, hogy azok a nyugalmi állásban egymáshoz közel fekszenek, az áramvezető-kábel és az áramszedő között beálló húzófeszültségek keletkezésekor pedig, a rúgó megfeszülése közben, egymástól eltávolodni képesek. 2. Az 1. alatt igényelt kábelhuroknak egy foganatosítási alakja, jellemezve egy, az egyik hurokszárra fölerősített sarú által, melyhez a hurkot összehúzó spirálisrúgó odaszorul, ha a hurok szétterpesztetik, úgy, hogy a rúgó a sarúthordó hurokszárnak bármily állásánál kedvező támadási irányt vesz föl. (1 rajzlap melléklettel.} I'allas részvénytársaság nyomdáin Budapesten.