48661. lajstromszámú szabadalom • Szólópedál cimbalmok részére
bőrréteggel van ellátva és (c) karok végén lévő (d) csuklókkal van a cimbalom testéhez elforgathatóan erősítve. Ez önsúlyánál fogva a húrokon nyugszik és csak lábnyomásra emelkedik föl a cimbalmoknál ismert módon. Ezen (b) főpedálhoz van (f) csuklópántokkal erősítve az (e) mellékpedál, melynek a (b) főpedál felé eső (n) vége kissé ferdén van kiképezve úgy, hogy a (b) főpedál fölemelt állapotában az (e) mellékpedál az (f) csuklópántok körül lefelé kissé elforöghat mindaddig, míg az (n) ferderésznek a (b) főpedálhoz való ütközése folytán ezen elforgásban meg nem akadályoztatik és ezáltal legalsó helyzetében biztosíttatik. Az (e) mellékpedál alsó részén a (h) tompító csúcsok vannak kiképezve, melyek az összes húroknak csak egy részét, legcélszerűbben a felét tompítják le.. A készülék működése ezek után a következő : rendes körülmények között úgy a (b) főpedál, valamint az (e) mellék-pedál is a húrokon nyugszik úgy, hogy az összes húrok tompítva vannak. A (b) főpedálnak bármily módon eszközölt kismértékű fölemelése által a (g) nemezréteg eltávolodik a húrokról, azonban az (e) mellékpedál az (f) csuklók körül elforogván, a húrokon marad még éa a húroknak egy részét még mindig tompítja, míg a másik része szabadon rezeghet. A főpedál további fölemelése folytán végre az (e) mellékpedál eléri legalsó, az (n) ferde szél által megszabott helyzetét és a (b) főpedál további fölemelésével az (e) mellékpedál is kénytelen vele emelkedni és ezáltal az összes húrok fölszabadulnak. A 3. és 4. ábrákon föltüntetett kiviteli alaknál a (b) főpedálhoz a (j) mellékpedál nem csuklósan van erősítve, hanem függélyes vezetékben elmozgathatóan. E célból a (b) főpedálba (k) csapok vannak vezetve, melyen a (j) mellékpedál hosszúkás (1) kivágásaiba belenyúlnak. Ezen elrendezés mellett a (j) mellékpedál a (b) főpedál emelkedése alkalmával szintén mindaddig a húrokon fekszik, míg a (k) csapok az (1) kivágás fölső végébe bele, nem ütközvén, a mellékpedált is fölemelik. Ily módon tehát eléretik azon cél, hogy a pedál különböző mértékben való fölemelése által a hangszer haugerőssége több fokozat szerint változtatható. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Szólópedál cimbalmok részére, jellemezve az ismert kiképzésű és az összes húrokat tompító (b) főpedálra kissé elmozoghatóan alkalmazott és a húroknak csak egy részét tompító (e) mellékpedál által azon célból, hogy a főpedálnak kis mértékben való fölemelése esetén a húroknak csak egy részét tompító mellékpedál még a húrokon maradjon és csak a főpedálnak nagyobb mórtékben való fölemelése után hagyja el a húrokat. 2. Az 1. alatt igényelt szólópedál egy kiviteli alakja, jellemezve azáltal, hogy az (e) mellékpedál a főpedálhoz (f) csuklópántokkal van elforgathatóan erősítve és hogy a mellékpedálnak a főpedál felé eső (n) része kis ferdeséggel van kiképezve azon célból, hogy a mellékpedál a főpedálnak csak bizonyos mértékben való fölemelése után, midőn a mellék-pedál (n) vége a főpedálba ütközik, hagyja el a húrokat. 3. Az 1. alatt igényelt szólópedál egy kiviteli alakja, jellemezve a mellékpedálon alkalmazott függélyes irányban hosszúkás (1) kivágások, valamint a főpedálon lévő és ezen (1) kivágásokba belenyúló (k) csapok által azon célból, hogy a mellékpedál a főpedálnak csak bizonyos mértékben való fölemelése után, midőn a (k) csap az (1) nyílás fölső végébe beleütközik, hagyja el a húrokat. (1 rajzlap melléklettel.) Pallas részvénytársaság nyomdája Bndapesten.