48605. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és készülék szűrő előállítására
— 2 — jának kiviteli alakját vázlatosan tünteti föl. Az 1. ábra szerint az (a) szitával ellátott (b) szitacsésze megfelelő tömítéssel a (c) alátétre fekszik. A szitacsészére a szekrényszerű (d) keretet helyezzük .föl, mely a csészén szintén tömítve van. A keret fölött az (e) készlettartány van elhelyezve, mely az (f) csappal elzárható kifolyóval bír. Az (e) készlettartány a folyadékban iszapolt szűrőmasszát, tehát például cellulózát, gyapotszálakat, asbestszálakat vagy hasonlókat tartalmazza. E tartányból a masszát az (f) csap segélyével a (d) szekrénykeretbe hagyjuk folyni és az utóbbit meghatározott magasságig megtöltjük. Ezután a (c) alátét hirtelen elhúzása által, illetve a (b) szitacsészének a (d) kerettel együttes fölemelése által a (d) keretben levő vizet leeresztjük, mimellett a massza teljesen egyenletesen elosztott réteg gyanánt az (a) szitán lerakódik. Ezt a réteget már önmagában szűrő gyanánt használjuk. Azonban e rétegre a (d) szekrénykeretnek ugyanazon készlettartányból, illetve egy második, más átbocsátású szűrőmasszát tartalmazó tartányból való megtöltése átlal egy második réteget üllepithetünk ós így tovább, miáltal ugyanazon, illetve különböző szálasanyagból egymásra következő, különböző átbocsátású rétegeket állíthatunk elő. A készlettartány egy és ugyanazon töltete mellett is egymásba átmenő, különböző átbocsátású rétegekből álló szűrőréteget képezünk, minthogy a legelőször előállított vékony réteg a fölötte álló vízoszlop nagyobb nyomása mellett és kisebb ellenállás jelenlétében képződik, mint a következő rétegek. A 2. ábra szerinti kiviteli alaknál a (c) alátétet a (g) tölcsér helyettesíti, melyet alul a (h) csap zár el. A (g) tölcsért a (h) csap elzárása után egészen az (a) szitáig folyadékkal töltjük meg úgy, hogy a szita fölött még egy egész vékony folyadékréteg áll. Erre a (d) szekrénykeretet ismét a masszát tartalmazó folyazékkal töltjük meg és azután ezt a folyadékot a (h) csap nyitása által az (a) szitán át elszívjuk. Ezután a (b) keretet ismét ugyanazon, vagy más folyadékkal tölthetjük meg, miáltal a különböző rétegeket képezzük. Ugyanazon töltet alkalmazása mellett ezen esetben is különböző átbocsátású réteglerakodások képződnek a föntemlített okok következtében. Ennél a kiviteli alaknál a szitacsészét az (i) szitakeret helyettesíti. A réteg elkészítése után a (d) szekrénykeretet mindkét esetben leemeljük és a (b) szitacsészét, illetve (i) szitakeretet a rajta képződött szűrőréteggel együtt a szűrőké^ szülékbe visszük. Ezután a készülékbe új szitakeretet helyezünk és az eljárást megismételjük. A lefolyó vízoszlop szívómagasságát a (h) csap lefolyatásán alkalmazott és különböző magasságban tartott tömlő vagy hasonló által szabályozhatjuk. Mint már említtetük a lefolyó vízoszlop helyett szivattyút vagy más szívóberendezést is használhatunk. . A szűrőréteg tartósságának növelésére és hogy a szűrőréteget a szitakeretről le is húzhassuk, a szitakereten még külön szövetet, mint selyemgázt, fémszövetet vagy hasonlót rendezhetünk el, melyre azután a réteg közvetlenül lerakódik. Az egyes rétegek különböző átbocsátásának előállítására a különböző nyomást nemcsak egyazon szűrőanyag alkalmazásánál használhatjuk, hanem több, különböző szálfinomságú szálasanyagok, azaz egymástól eltérő átbocsátású szálasanyagok használatánál is. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. A 47.924 számú törzsszabadalommal védett, szűrőtárcsáknak szűrőanyagból ..való előállítására szolgáló eljárás kiviteli alakja, jellemezve azáltal, hogy az egyes, közvetlenül egymásrafekvő, egész terjedelmükben egyenletesen BÚrü, egyazon szűrőanyagból álló részrétegeknek az iszapolófolyadék különböző erős elszívása vagy lefolyatása által, különböző sűrűséget adunk. 2. Az 1. igénypont szerinti eljárás kiviteli alakja, jellemezve azáltal, hogy az