48531. lajstromszámú szabadalom • Írógép

- 20 -van ágyazva, melyhez a (378), kar mereven van erősítve. Ez a kar a (375) rúgó mögé nyúlik és a rugóra támaszkodik. A szintén a (377) tengelyre mereven erősített (379) kar a tengelyhez képest előre nyúlik és mellső végén a függőleges (380) lemezzel van ellátva (3. ábra). A (380) lemezt a gé­pen író egyén térdével működtetheti. Ha a lemezt balfelé eltoljuk, a (372) kar hátra­felé szoríttatik és a (74) kart hosszirány­ban eltolja, ami által a papirtartót vissza­térítőberendezés működésbe hozatik és a papírtartó eredeti helyzetébe tér vissza. A (376) rúgó a (372) kart a (373) nyúlvány előtt megtartja úgy, hogy a (74) rúd a visszatéritőberendezésnek rendes működte­tésénél, melyet, mint már említettük, a (82) billentyű lenyomása által létesítünk, szaba­don elmozoghat. A (375) rúgó a térd által működtetett (379) emelőt az általa műkö­désbe hozott részekkel rugalmas kapcsolat­ban tartja úgy, hogy ezen részek még a térd által való esetleges hirtelen működte­tésnél sem sérülnek meg. Az eltolóberendezés a gépen író egyén térde által a következő módon működtet­hető: A (370) keretben két (381, 382) ten­gely van ágyazva, melyek a keret mellső és hátsó részéhez közel vannak elrendezve: A (381) tengely baloldali végére a (384) kar van erősítve, mely hátsó végén lefelé van hajlítva és az eltolóberendezés (315) emelőjére hat. A (385) kar a (381) ten­gelyen a (384) kar mellett van elrendezve ; a (385) kar hátsó vége fölfelé van hajlítva és az eltolóberendezés (316) emelőjének bal­oldali végére hat. A (382) tengely baloldali végéhez közel az előrenyúló, függőlegesen lengő (383) térdemelő van elrendezve, mely mellső végén a vízszintes (386) lemezzel van ellátva. Az emelőhöz közepe táján a merev (387) kar van erősítve, melyen a fölső • végével a (385) karra támaszkodó (388) csavar halad át. A (386) lemez a (389) csavaros tengely alsó végén van elrendezve ; ez a tengely a (385) térdemelő mellső vé­gében van ágyazva és a (386) lemeznek a térdemelőhöz képest való beállítását lehe­tővé, teszi. A (382) tengely jobboldali végé­hez közel az előrenyúló (390) térdemelő hátsó vége van erősítve, mely emelő mellső végén a (391) vízszintes lemezzel van el­látva. A (390) emelő közepe táján az oldalt kinyúló merev (392) karral van ellátva, me­lyen a (381) tengelyre erősített és hátrafelé kinyúló merev (394) karra támaszkodó (393) csavar halad át, A (391) lemez a csavaros (395) tengely alsó végén van megerősítve, mely tengely a (390) térdemelő mellső vé­gén hatol át és a (391) lemeznek a (390) emelőhöz képest való beállítását lehetővé teszi. Ha a baloldali (383) térdemelő föl­felé szoríttatik, (387) karja fölfelé a (385) karra hat, ami által a (316) emelő elforgat­tatik és a papírtartó legmélyebb helyzetébe hozatik. Ha a (390) emelőt fölfelé szorítjuk a (394) kar fölemeltetik, ami által a (381) tengely oly irányban forog el, hogy a (384) kar hátsó végét fölemeli; ezáltal a (315) emelő a papirtartót középső helyzetébe hozza. A (383, 390) térdemelőket Önsúlyúk rendszerint legmélyebb helyzetükben tartja; a (384, 385) karok önsúlyuk folytán a (315, 316) emelőktől rendszerint távoltartatnak úgy, hogy ezen emelők az eltolóberendezés által működésbe hozhatók anélkül, hogy a (384, 385) karokkal érintkezésbe jutnának. SZABADALMI IGÉHYEK. 1. írógép a papir megerősítésére szolgáló' (10) papirtartóval, mely a betüközök képzése céljából függélyes tengely kö­rül forgatható, a sorközök képzése cél­jából pedig függélyes sikban elmozgat­ható. 2. Az 1, igényben védett írógép foganato­sítási alakja, jellemezve a papírtartó tengelyéhez képest központosán elren­dezett, elmozdíthatlan (3, 4) papirveze­tékek által. 3. Az 1, igényben védett Írógép foganato­sítási alakja, jellemezve a papirtartónak fölemelt helyzetében való fogvatartására szolgáló (94) elreteszelő kilincs által, mely a (108, 131) billentyűk lenyomása által kikapcsolható úgy, hogy a papír­tartó önsúlya folytán lesülyedhet. 4. A 3. igényben védett Írógép foganato-

Next

/
Thumbnails
Contents