48503. lajstromszámú szabadalom • Tintatartó
(17) pecek fekszik. A (11) lemeznek azonkívül fölfelé nyúló szögalakú . (18) vezetéke van, oly célból, hogy a (17) pecek mozgás közben állandóan támaszra találjon (3. és 6. ábra). A készülék működési módja a következő : Használaton kívül a részek az 1., 2., 4. és 5. ábrákon föltüntetett helyzetet foglalják el, mikor is a (14) födél az (1) tartályt szorosan zárva tartja. Használatnál a tolltartót, mely ezen tintatartó alkalmazásánál vagy a tollat tartó hüvelyre föltolt és (19) kiugrásokkal ellátott hüvellyel van ellátva, vagy pedig maga az első hüvely van ily kiugrásokkal ellátva, a (19) kiugrásokkal, illetőleg ezek egyikével odaillesztjük a (9) támaszfölülethez és a tollat bemártás céljából lefelé mozgatjuk, mikor is a (7) emelőkar a 2. ábrán elfoglalt helyzetéből a 3. ábrán látható helyzetbe kerül. Ennek következtében a szögelő másik (8) karja kilendül és a (18) vezetékhez támaszkodó (17) peceknél fogva kiforgatja a (11) alaklemezt, miáltal a (14) födél az (1) tartály szájnyílását szabaddá teszi. A födél mindaddig nyitott állásában marad, míg a (7) emelőkart a tolltartóval leszorítva tartjuk. Mihely a (7) kart, illetve a (9) támaszt eleresztjük, a (8) kar önsúlyánál fogva visszatér eredeti helyzetébe, mikor is a (17 pecek a (16) szöglet csúcsába fekszik és a (11) alaklemezt és vele együtt a (14) födelet záró helyzetébe viszi vissza. A találmány tárgyát képező tintafcartónál tehát a tintatartó födele a toll bemártása alkalmával kényszermozgásúan nyittatik, használaton kívül pedig állandóan zárva | marad úgy, hogy' a találmány tárgyát képező tintatartó állandóan tiszta tintát szolj gáltat. A tintatartó, mint az az 1. ábrán is látható, tetszőleges alakban készülhet és toll- és egyéb Írószereket fölvevő tartó karokkal lehet fölszerelve. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Tintatartó, azáltal jellemezve, hogy födéllapja vízszintes síkban kilendülő karra van erősítve, mely a tartály fölé szerelt és bemártás alkalmával a tollszár, illetőleg ennek kiugrása által leszorított emelőkar segélyével alkalmas áttétel útján kényszerjáratúan elmozgattatik. 2. Az l. igényben védett tintatartó változata, azáltal jellemezve, hogy a (14) födél (13) karja vízszintes síkban elforduló (11) alaklemezüez van erősítve, melyet (18) vezetékénél fogva a működtető szerkezetet befogadó tokban ágyazott vízszintes tengely körül elforduló kétkarú (7; 8) szögemelő (8) karja a (7) kar leszorításánál csapszöge körül elforgat és ezáltal az (1) tartályt hozzáférhetővé teszi. 3. Az 1. és 2. igényben védett tintatartó változata, azáltal jellemezve, hogy a (7, 8) szögemelőnek a (3) tokban elhelyezett (8) karja súlykar gyanánt van kiképezve, továbbá, hogy a (8) karból a (11) alaklemez (18) vezetékéhez támaszkodó (17) pecek nyúlik ki úgy, hogy a tokfal hasítékán kinyúló (7) kar eleresztésénél a (8) kar súlyánál fogva visszatér eredeti helyzetébe és a (11) alaklemezt, illetve az ehhez erősített (13, 14) födelet záró helyzetébe hozza. (1 rajzlap melléklettel.) wuiw RÉSZlíÉMVTÁRSASÁG NYOWKJAJ* BUOAPSSTW