48457. lajstromszámú szabadalom • Ing fölerősített átfordítható kézelővel
a (3) ingujj mellső vége helyezkedik el. E három rész összekötése egyrészt a kézelő külső széle körül futó (a) tüzővarrás, másrészt a két (2) fölületet közvetlenül a kézelő mögött egyesítő (b) varrás segélyével történik. Végül a (c) varrás a kézelőt a két szárny közé tolt ingujjal köti össze. A kézelőt képező három résznek sajátságos összekötési módja által és azoknak az ingujjon való megerősítési módja folytán egy olymódon összeillesztett, a kézelőt képező egész áll elő, mely a mosásközbeni kezelésnek is eredményesen ellentáll. Másrészt azonban a leírt kiképezés azt is lehetővé teszi, hogy a legkülönbözőbb módokon mintázott inganyag használatánál a minta anyagveszteség nélkül az egész kézelőszélességben alkalmazható legyen. Egyébbként pedig a más ismert kiviteli alakoknál minden esetben alkalmazott, a kézelő fölületén harántirányban futó tűzővarrást legalább az egyik, és pedig a kézelő lulajdonképeni fölületén elkerüljük, miáltal az ing sokkal csinosabb külsőt kap. A három (1) és (2) fölület esetleg egy összefüggő alkalmas módon hajtogatott anyagdarabból is állhat. Különösen megjegyzendő még, hogy a kézelőt képező részek sajátságos összekötési módja által a kézelők vasalását megkönnyítjük és a más kiviteleknél az átfordításnál az egymásra fekvő aDyagfölületeknek gyakori hólyagosodását a kézelő egyszerű szerkezete által elkerüljük. A találmány foganatosítása még azáltal változtatható, hogy az alsó fölületet (illetve a második fölületet) és az összekötőszárnyakat képező (2) anyagfölületeket a középből eltolva varrhatjuk össze, olymódon, hogy egy hosszabb és egy rövidebb kézelőt kapunk. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Ing fölerősített, átfordítható kézelővel,, jellemezve azáltal, hogy a kézelő és a kézelőnek az ingujjal való összekötése több, célszerűen három anyagfölületből áll, melyek közül az egyik a kézelő (1) fölületét és a két másik (2) fölület úgy a kézelőnek hátsó oldalát, mint második fölületét is képezi és egyidejűleg két öszekötő szárnyakat alkot, melyek a kézelő hátsó oldalából kiállnak és melyek közé az ingujj mellső része fekszik, mimellett a részek olymódon vannak alkalmasan fektetett varrások által egymással összekötve, hogy a kézelő (1) fölületén nem képződik középvarrás. 2. Az 1. igénypont szerinti ing kiviteli alakja jellemezve azáltal, hogy úgy a kézelő . (1) fölülete és hátsó oldala, mint a kézelőt az ingujjal összekötő (2) fölületek illetve szárnyak egy összefüggő darabol képezhetők. 3. Az 1. és 2. igénypont szerinti ing kiviteli alakja, jellemezve azáltal, hogy a (b) tűzővarrás megfelelő eltolása által az egyik használati esetben hosszabb, míg a másikban rövidebb kézelő kerül alkalmazásra. (1 rajzlap melléklettel.) Pallas részvénytársaság nyomdája Budapesten,