48451. lajstromszámú szabadalom • Vetőszerkezet fölülvetésre alkalmas vetőgépek számára
ben a magvak a kefe alatt kénytelenek elhaladni, amely a fölösleges magmennyiséget még a legkisebb magvaknál is pontosan lecsapja anélkül, hogy a legkényesebb magvakat is megsérthetné. A kefe sertéi állandó egyforma ellenállást fejtenek ki és állandóan megbizhatóan működnek úgy, hogy a vetés egyenletessége föltétlenül biztosíttatik. További lényege az újításnak, hogy az eddigi szerkezetektől eltérőleg a (b) merítő és a (g) záróhenger egy darabot képeznek, vagyis a (g) záróhenger a (b) vetőhengerrel együtt forog. A találmány szerint végül a (b) vetőhenger (e) vetőhornyai a (g) záróhenger felőli végükön vályúalakban le vannak gömbölyítve, amint ez a 3. ábrában is látható, miáltal a legapróbb magvakból is igen kis mennyiségeket vethetünk. Az 5. ábrában a vetőhenger nagyobb magmennyiség fölvételére, a 4. ábrában pedig kis magmennyiség fölvételére illetőleg vetésére van beállítva. A jelen újítás tehát egyesíti magában úgy a ^merítős, mint a tolós vetőszerkezetek előnyeit ós teljesen kiküszöböli azok hátrányait. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Fölülvetésre alkalmas vetőgépek számára szolgáló vetőszerkezet, melynél egy forgó hornyos vetőhenger és egy záróhenger a vetőtengely irányában eltolhatóan van a magvezető szekrényben elrendezve, jellemezve azáltal, hogy a vetőhenger fölött a magvezető-szekrényben egész szélességét kitöltő és a vető ill. záróhengeren súrlódó kefe van elrendezve. 2. Az 1. alatt igényelt vetőszerkezet foganatosítási alakja, jellemezve azáltal, hogy a záróhenger a vetőhengerrel egy darabot képez és ennek vetőhornyai a záróhenger felőli végükön vályúszerűen levaunak gömbölyítve. (1 rajzlap melléklettel.! - MLAfi Rfcí?VÉhvTAíl&ASÁP NYOMDÁJA BUOAPWT**