48400. lajstromszámú szabadalom • Készülék gépfegyverek töltényhevedereinek előállítására

— 2 — massanak a hevedert alkotó (5, 6) szala­gokra, hogy a lamellák lyukai pontosan az (5, 6) szalagokban átszúrás utján képe­zett lyukak fölé jussanak. A lamelláknak a szalagokra való rányo­mására a (7) sajtolópofa (1. ábra) szolgál, mely a (2) üllőnek hátsó részében kilen­díthetően van ágyazva és a (8) kézi emeltyű segélyével az (x) nyíl irányában a (2) ül­lőre csappantható. Ez utóbbinak egyik ol­dalához a (9) vezetőcsatorna (3. ábra) csat­lakozik, melyben az egymásra fektetett és egy később leírandó szerkezet segélyével átszúrt szalagokat a (2) üllő felé vezetjük. Ez utóbbinak (3) peckeire a 4. ábrában föltüntetett módon előbb az űrös (14) szö­gecseket és ezekkel együtt vagy ezek után a, (4) lamellának egyik szárát, azután pedig az (5, 6) szalagoknak átszúrt részét helyez­zük rá, amikor is a (4) lamellának másik­szára rézsútosan fölfelé nyúlik és a (7) sajtolópofa (1. ábra) pályájában fekszik. Ha már most a sajtolópofát az említett módon a (2) üllőre csappantjuk, akkor a (4) la­mella (4. ábra) összelapíttatik és így telje­sen az (5, 6) szalagokhoz nyomatik, amikor is a (14) szögecseknek fölső végei a (4) lamella fölső szárának lyukain is áttolód­nak. Hogy ezen művelet közben az (5, 6) szalagok erősen a (2) üllőhöz szoríttassa­nak, az üllő mellső részén a (10) szorító­pofa (1. ábra) van elrendezve, mely az (y) nyíl irányában a (2) üllőre csappantható, lecsappantott helyzetében pedig a (12) pe­cekbe bekapcsolható (11) horog segélyével rögzíthető; a (10) pofa a (7) sajtolópota számára a (13) kivágással (3. ábra) van ellátva. A szalagoknak átszúrása a (9) ve­zető csatorna (2. ábra) alatt elrendezett (15) tűk segélyével történik, melyek a (16) rúgó nyomása ellenében a (17) emeltyű, a (18) rúd és egy, a rajzban föl nem tünte­tett lábító vagy más szerkezet segélyével a (9) csatorna fenekének megfelelő fura­tain át fölfelé nyomhatók és így a szala­gokon átszúrhatok, miközben ezek a (20) tengely körül (3. ábra) fölcsappantható (21) szorítókarnak (22) toldata által a (9) csa­torna fenekéhez szoríttatnak. Minthogy a találmány szerint a szöge­cseknek lekarimázása egy külön készülék­ben történik, célszerű arról gondoskodni, hogy a (14) szögecsek (4. ábra) a heveder­nek a szögecselőkésziilékhez való vitele közben a lamellák és szalagok lyukaiból ki ne eshessenek. Ezen célból a találmány szerint a (7) sajtolópofában (1. ábra) három (23) tövis van elrendezve, melyek közül az egyik, mely a sajtolópofának forgáspontjától leg­távolabb fekszik, helytálló, míg a másik­kettő a (24) rugók nyomása ellenében a sajtolópofából bizonyos darabbal kitolható. Ezen kitolás foganatosítására a (25) szög­emeltyű szolgál, mely a (8) emeltyűn for­gathatóan van ágyazva és melynek rövi­debb karja a (23) töviseknek a (7) pofából hátrafelé kinyúló végeihez fekszik, hosz­szabb karja pedig a működtetésre szolgál. A (7) sajtolópofának a (2) üllőre való csappantása után a (25) emeltyűnek hosz­szabb karját a (8) emeltyű felé nyomjuk, amikor is az eltolható (23) tövisek a (14) szögecseknek (4. ábra) nyitott végeibe ha­tolnak és ezeket kitágítják; hasonló mó­don a helytálló ('23) tövis is (1. ábra) be­hatol a (7) pofa lecsappantásánál a neki megfelelő szögecsbe úgy, hogy mind a három szögecsnek fölső vége kitágittatik és így a szögecsek a ^lamella, illetőleg sza­lagok lyukaiból ki nem eshetnek. A szögecs­végeknek ezen kitágítása a később elvég­zendő lekarimázást is megkönnyíti, mivel a kitágítás a szögecsvégek falvastagságá­nak megvékonyításával is jár. A (7) sajtolópofa előnyösen akként van ágyazva, hogy azt a nyugalmi helyzetből a (26) rúgó nyomása ellenében bizonyos darabbal visszafelé lehet lendíteni, amikor is a sajtolópofa mellső részének (27) bü­työkfölülete a lamellának (28) csúcsára (4. ábra) hat és ezt szorosan a szalagok szegélyéhez nyomja. Az előzőkben csak egy foganatosítási alakjában leírt készülék a szerkezeti rész­letek tekintetében természetesen sokféle­képpen módosítható anélkül, hogy ezáltal a találmány lényege változást szenvedne.

Next

/
Thumbnails
Contents