48375. lajstromszámú szabadalom • Szélkerék, mely különösen légi járművek és léghajók tovamozgatására való propeller gyanánt szolgál
hajó szerkezete és berendezése, mely mellett •ezen propeller alkalmazást nyer, semminemű szerepet nem játszanak. Ugyancsak közömbös az is, hogy csak egyetlen ily propellert használunk-e vagy egyidejűleg többet. A légi járműnek (1, 2) propellerei (1. ábra)., melyek annak hátsó részében vannak elrendezve, . agyukkal a (3, 4) tengelyen vannak elrendezve és ellentett értelemben forognak, amint azt az 1. ábrán látható nyilak jelzik. Ez által a jármű előre irányuló mozgást nyer. Az emellett használt eszközöket, melyek a járművet egyidejűleg emelhetik vagy sülyeszthetik és kormányozzák, nem említjük meg, minthogy a jelen találmány tárgyával semmi összefüggésben nincsenek, mert az új propeller berendezése és légi járművel, illetve léghajóval való kombinációja tetszőleges lehet. A propeller köralakban hajlított, tehát abroncsalakú két (5, 6) csőből áll, melyek önmagukba záródva Mannesmann-féle csőből vagy hasonértékű, nagy húzási és hajlítási szilárdsággal bíró anyagból vannak előállítva. Ezen két abroncsot az ugyanezen anyagból előállított, nagyobb, de tetszőleges választandó számú egyenes (7) . csövek kötik össze. A szükséges szilárdság elérése céljából a csöveknek az (5, 6) abroncsokkal való pontos összeköttetésére kiváló gondot kell helyezni. Az erre szolgáló eszközöket közelebbről nem jelöljük meg, minthogy azokat szakember amúgy is ismeri. Az egész berendezés szilárdságának toyábbi fokozására a (8) sodronyokat alkalmazhatjuk, melyek egyrészt az (5, 6) abroncsokkal vannak összekötve, melyeket tengelyirányú eltolódás ellen biztosítanak és másrészt a (3) tengellyel vagy az ehhez erősített részekkel, pl. agyakkal vagy efélékkel vannak összekapcsolva. Célszerű ezen sodronyokat oly ismert feszítő szerkezetekkel ellátni, melyek pl. kerékpárok kerekeinél és eféléknél használatosak, habár ez nem minden körülmények között szükséges. Ily módon rendkívül nagy stabilitású keret keletkezik, mely a propeller (9) szárnyait tartani és megtámasztani képes. A mindenkori számítástól függ, hogy hány ilyen szárnnyal lássuk el a propellert. A rajzon látható foganatosítási alak négy szárnnyal van ellátva, azonban két, három, öt vagy több szárnyat is lehet alkalmazni. A szárnyak mindegyiké keretből és a kereten belül elrendezett kitöltő lapból áll. A keret az (5, 6) abroncsokat összekötő egyenes (10) csőből és a szintén egyenes (11, 12) csövekből ál), melyek a (14) agy megfelelő (13) furataiba vannak dugva. Ezen agy a (15) koronggal és az eltoltan elrendezett (16) nyúlványokkal van ellátva, melyekben a (13) furatok vannak kiképezve. A (14) agynak ezen összeköttetése és különösen sajátos és új kiképzése fölötte célszerűnek bizonyult a szárnykeret nagy stabilitásának elérésére. Magától értetődik azonban, hogy máskép kiképezett egy vagy több agy is alkalmazható. Épp úgy lehet egy-egy egyenes vonalú (10) cső helyébe görbealakúan hajlított csövet alkalmazni. Ekkor a keret által tartott fölületek nem teljesen síkok, mint a jelen esetben, hanem gömbalakban vannak meggörbítve, ami egyes esetekben célszerűnek bizonyulhat. Szárnyfölületek gyanánt pl. aluminiumlemezek vagy. szivós aluminiumötvözetből készített lemezek alkalmazhatók. Ezen fölületek azonban a következőkben leírt új módon is állíthatók elő: A (10, 11, 12) csövek között ugyanis sodronyból vagy szövetből pl. juta, fonal, gyapot, kender és efféléből álló hálót vagy az ezen anyagokból bármikép előállított, szövött, fonott vagy kötött szövetet vagy sodronygyártmányt feszesen vagy lazán feszíthetünk ki és azt megkeményedő maszszának pl. papirmasszának vagy papirmasénak tartója gyanánt használhatjuk. Megkeményedés után a masszát lakkból, gumiból, vágy más anyagból álló réteggel vonjuk be, mely a szárnyakat föltétlenül vízáthatlanná és lehetőleg simává teszi, miáltal a propeller használatánál a levegő ellenállása jelentékenyen csökkentetik. Ezen célból a szárnyfölületeket csiszolhatjuk és fényesíthetjük „is. A szárnyak előállításának szintén czél-