48337. lajstromszámú szabadalom • Menetkapcsoló nyomógombbal vagy megfelelő oly szerkezettel, amelynek a kocsivezető által való elbocsátása alkalmával a menet- vagy kormányáram önműködően kikapcsoltatik
— 2 szének oldalnézete, részben metszete és fölülnézete. Az áramkontaktusig való nyomó gombátvitel ismert módon az (a) nyomó gombból, a (ej reteszből, a rúgó hatása alatt '• fölfelé szorított (d) korongból és az egyik végénél fogva a korong alá nyúló (f) kétrkarú emelőből áll, melynek másik vége a (g) kontaktusrészt tartja. A (d) korong kerülete a (z) fogakkal van j ellátva (3. ábra), melyekhez az, (e) záró kilincs rúgóhatás folytán szoríttatik. A záró fogak és záró kilincs érintkezési fölületei egymással párhuzamosak, a kapcsoló henger tengelyéhez képest ellenben rézsútosak. A záró fogkoszorú alatt a (d) tányér kisebb átmérőjű, itt azonban nem egészen hengeralakú, hanem azon a helyen, mely a kapcsoló henger zérushelyzetében az (e) záró kilinccsel szemben van, a (h) kiemelkedéssel bír (3. ábra), mely a tengelytől majdnem ugyanoly távolságban van, mint a fölső fogkoszorú kerülete. A működési mód a következő: Ha a menetkapcsoló zérus,helyzetében az (a) nyomó gombot leszorítjuk, akkor a (b, b, c) átvitel folytán a (d) korong is addig szoríttatik le, míg az (e) záró kilincs a (h) kiemelkedésre nem fekszik és a fogkoszorú síkja a kilincs magasságába nem jut. Egyidejűleg az (f) kétkarú emelő működtetik és a (g) kontaktus az (i) és (k) kontaktusokat áthidalja, vagyis a kormányáramkör, mint az 1. ábrán látható, záratik, az (1) mágneses kapcsoló fölugrik és a mótoráramkör az (m) pontban zárva van. A bekapcsolás forgási iránya gyanánt a 3. ábrán az óramutató irányában valjó forgás van föltételezve. Ez esetben a bekapcsolást úgy eszközöljük, hogy a záró kilincs bármely kapcsolási fokozatban a megfelelő záró fog mögé csappan, a 3. ábrában tehát a kapcsoló henger a második kapcsolási fokon áll. Visszafelé forgatni, vagyis kikapcsolni ellenben csak akkor lehet, ha a nyomó gomb elbocsáttatik. Ha ez megtörtént, a (d) korong rúgó hatása alatt fölemeltetik, a (g) kontaktus nyittatik és, az áram bevezetése megszakíttatik, mire a menetkapcsoló áramtalan állapotban visszaforgatható. A kapcsoló henger abban a helyzetében, melynél a nyomó gomb elbocsáttatott, ezen nyomó gombot újból való bekapcsolás céljából lehetetlen ismét leszorítani, minthogy a nyomó gomb szabadon bocsátása alkalmával az (e) záró kilincs a rúgó hatása folytán a fogkoszorú alá a (d) korong alsó kisebb hengerkerületéire támaszkodott úgy, hogy a (d) korong le nem szorítható és a (g) kontaktus, ismételten nem zárható. A kocsivezető ez, esetben a kapcsolóhengert kénytelen a zérus,helyzetbe visszaforgatni, mikor is a záró kilincs a (h) emelkedésre csúszik, minek folytán a kilincs ismét a kapcsoló henger tengelyétől a fogkoszorúval való kapcsolódás számára helyes távolságba hozatik; csak ezután lehet újból bekapcsolni. Ha a nyomó gombberendezés megakad úgy, hogy a (d) korong a nyomó gomb elbocsátásánál nem emelkedik föl önműködően a rúgó hatása alatt, akkor ezen korong a hengernek erőteljes visszaforgatása által fölemelhető, amennyiben a záró kilincs és záró fogak között lévő rézsútos sík segélyével a (d) korong a kapcsoló henger visszafordításánál fölfelé csúszik, miáltal az áram hozzávezetéséaiek a (g) kontaktusnál való megszakítása kierőszakoltatik. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Menetkapcsoló nyomó gombbal vagy megfelelő oly szerkezettel, melynek a kocsivezető által való elbocsátása alkalmával a menet- vagy a kormányáram önműködően kikapcsoltatik, azáltal jellemezve, hogy az (a) nyomó gomb vagy más leszorítható alkatrész által a leszorításnál magában véve ismert módon a (d, z, e) zárószerkezet iktattatok közbe, mely a menetkapcsolónak tetszőleges kontaktushelyzetből való kikapcsoló mozgását mindaddig megakasztja, míg a nyomó gomb rögzíttetik és, egy, a kormány- vagy menetáramkörhen lévő (f, g, i, k) kapcsoló magában véve szintén ismert módon záratik, míg az (a) nyomó