48215. lajstromszámú szabadalom • Szobafűtőberendezés szomszédos konyhai takaréktűzhely segélyével
— 2 — tűzhelyből távozó füstgázok melegét is ér- | tékesíthetjűk a fűtés céljaira és pedig azáltal, hogy a fűtésgázokat elvezető (1) csövet magán a fűtendő helyiségen vezetjük keresztül. Szabályozás céljából a távozó füstgázok útjába az (m) fojtószelepet vagy hasonlót iktathatjuk be. A távozó füstgázokat lehetőleg a tűzhely elején vezetjük ki az (n) csatornán át. A füstgázok ily módon kénytelenek a tűzhelypalack oldalsó (b2, b3) részei alatt elvonulni és ezáltal az azokba belépő hideg levegőt előmelegítik. A tűzhelypalack (b2, b3) részeit épen azért vezetjük le oly mélyen a rostély elé egészen a hamúládáig, hogy a távozó füstgázok őket érjék és ezáltal a bennük foglalt levegőt előmelegítsék. A füstgázok számára természetesen megfelelő nagyságú (t) átmenő keresztmetszetet kell hagyni. A találmány tárgyát képező fűtőberendezésnél természetesen gondoskodni kell arról is, hogy midőn az (Sz) szobát nem kívánjuk fűteni, pl. a nyári évadban, a fűtőgázok a rendes úton távozhassanak. E célból a füstgázok utolsó huzamába az (o) tengely körül forgatható (p) csapólemez van beiktatva, mely a rajzolt(I) állásában a füstgázoknak a nyilak irányában a (g) elvezető cső felé való távozását megengedi, míg a pontozott (II) állásában ezt az utat elzárja és füstgázokat az (u) csatornán ill. (1) csövön készteti elvonulni. A téli évadban tehát a (p) csapólemez (II) záró állásában, az (m) fojtószelep pedig nyitó helyzetében, mig a nyári évadban fordítva a (p) csapólemez (I) állásba, az (m) fojtószelep pedig záró helyzetébe állítandó be. A tűzhelypalack (bB) része és az (s)sütő közé az (r) csapólemez van beiktatva, mely rajzolt állásában, a füstgázokat sütő megkerülésére kényszeríti, tehát ezen állásába akkor állítandó be, ha a sütőt használni kívánjuk, míg pontozott állásában a füstgázoknak a sütő kikerülésével rövidebb utat enged a távozásra, tehát a sütőt ezen második állásában használatból kiiktatja. A leírt fűtőberendezés főleg kisebb egyszobás lakások, (munkáslakások) fűtésére alkalmas, mert az egész lakásban csupán egy helyen kell tüzelni ott, a hol a főzés céljaira amúgy is kellene tüzet fönntartani. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Szobafűtőberendezés szomszédos konyhai takaréktűzhely segélyével, az által jellemezve, hogy egy a fűtendő helyiséggel szomszédos konyhai takaréktüzhelybe a fűtendő helyiség levegőjének fölmelegítése céljából célszerűen a rostély köré egy tűzhelypalack van beépítve, mely alkalmas csővezetékek segélyével a fűtendő helyiség hideg és melegnyilásaival van összekötve. 2. Az 1. alatt igényelt fűtőberendezés egy kiviteli alakja, azáltal jellemezve, hogy a rostélyt körülvevő (U) alakú üreges túzhelypalack oldalsó (b2, b3) részei a bennük foglalt levegő előmelegítése céljából a rostély alá, az utolsó huzam füstgázainak útjába nyúlnak, célszerűen úgy, hogy a tűzhely mellső részén a hamúládát közrefogják, a tűzhely hátsó részén pedig a távozó füstgázok számára átmenő keresztmetszetet hagynak. 3. Az 1. és 2. alatt igényelt fűtőberendezéssel kapcsolatban egy a takaréktűzhely utolsó huzamából kiinduló és a fűtendő helyiségen átvezetett fűtőcső alkalmazása a takaréktűzhelyből távozó füstgázok melegének kihasználása céljából. (1 rajzlap melléklettel.) OAUA6 aéS2VéNYTÁRAASÁQ NYOMDÁJA BUOAPEflTEn