47946. lajstromszámú szabadalom • Járóműre szerelt rakománymérleg
Megjelent 19JO. évi február hó 12-én, MAGY. SZABADALMI KIR. HIVATAL SZABADALMI LEIRAS 47946. szám. XX/a. OSZTÁLY. Járóműre szerelt rakománymérleg. NEUMANN JÓZSEF FAKERESKEDŐ M1SKOLCZON ÉS HERZOG MIKSA OKL. GÉPÉSZMÉRNÖK BUDAPESTEN. A bejelentésének napja 1909 március hó 16-ika. Ennek a találmánynak tárgya járóműre szerelt rakománymérleg. A találmány lényege abban áll, hogy a társzekérnek (vagy egyéb járműnek) feneke alatt attól elkülönítve, egy mérleglapot rendezünk el (mely a szokásos mjódon áll a mérlegkarral vagy karokkal összeköttetésben), a járómű feneke mérés céljából rakományával együtt erre a mérleglapra, ereszthető, míg vontatás idejére fölemelhető, illetőleg a mérleglap és maga a mérleg iis tehermentesíthető. Mellékelt rajzon a találmány tárgya egy példaképem kiviteli alakban van föltüntetve és pedig az 1. ábrán egy találmánybeli berendezéssel ellátott társzekér oldalnézetben, a 2. ábrán a kocsilap a fenék eltávolításárnak föltételezésével fölülnézetben, végül a 3. ábrán hátulnézetben látható. A járómű (a) lapja az alsó oldalára lerősített, alul lejtős1 (b) tömbjeivel a járómű tengelyein, illetőleg rúgóin nyugvó (c) vezetékekben mozgatható (d) fölül lejtős tömbökre támaszkodik. Egy-egy tengely fölött elrendezett két ily (d) tömb egy közös. :(e) rúddal van összekötve. Az (e) rudak középen egy-egy (f) anyát viselnek, melyekben a (g) orsó forgatható; ezen (gr) orsjónak elő-és hátsórésze ellentétes értelemben vágott menettel van ellátva, ami lehetővé teszi, hogy a (g) orsó egyik (célszerűen hátsó) végén alkalmazott (h) forgattyú, vagy kézikerék forgatása által az (f) anyák és velük az (e) rudak, illetőleg az ezek végein iülő (d) tömbök páronk&nt egymáshoz egyidejűleg közelíthetők, illetőleg egymástól egy|idejűleg távolíthatók, minek következtében az -utóbbiakra támaszkodó (b) tömbök sür lyeszthetők, ill. emelhetők és velük a járómű (a) lapja az (i) mérleglapra ereszthető, ill. arról fölemelhető, Az (i) mérleglap alkalmas áttétel segítségével a járómű végén elrendezett (k) mérlegkarral áll összekötr tetésben. Ezen berendezés segítségével elérjük azt, hogy menetközben a kocsi rakománya nem nehezedik a mérleglapra, ellenben a szállítmány átadása, alkalmával az vevő külön átrakodás nélkül szerezhet meggyőződést- a rakomány súlyáról. Az (i) mérleg lap alkalmas "módon a járómű alvázán nyer alátámasztást. Magától értetődik, hogy a járómű (a) lappjának leeresztésére és fölemelésére szolgáló szerkezet, vagy berendezés tetszőlerges kivitelű (pl. emeltyűs, excenteres stb.)