47721. lajstromszámú szabadalom • Vezérmű a hengeren egy irányban átvezetett gőzzel dolgozó gőzgépek számára

— 2 — II, III) töltés és ennek megfelelően a to­lattyúdiagrammban három tolattyúkör van föltüntetve. A diagrammból látható, hogy . csakis az (I, II) körök metszik a kom­presszió mértékét jelző (C) kört, megad­ván a (C) és a (CII) kompressziópontokat, míg a (III) kör a (C) kört- már jnem metszi. Az (I)-nél nagyobb és a (Ill)-nál kisebb töl­téseknél tehát a segédtolattyú nem jut ér­vényre, továbbá világosan látható a dia­grammból, hogy a töltés növekedésével a kompresszió kezdete a munkadiagrammban talra tolatik el úgy, hogy a teljes vonalL lal föltüntetett maximális töltésnél igen kis mértékű kompresszió következik be. A kompressziónak ily szabályozásánál a fölvonó gép forgattyúját bármily pontban, azaz a szállító kosarat pontosan a pályár nak legmagasabb pontjára lehet beállítani. Az igazgatásnál és a megindításnál hasz­nált maximális töltés mellett kis kompresz­szió következvén be, ebben az esetben maxi­mális munkaterüle tet nyerünk. Ha már most a gép járásának további folyamán a kuliszr szát visszahúzzuk, tehát kisebb töltést adunk, akkor a kompresszió pontja a du­gattyú által megszabott 90°/o-os kompresz­szió felé tolatik el úgy, hogy bizonyos ha­tártól (a fölvett példánál kb. 40% töltés­től kezdve a gőz már csak a dugattyú ál­tal vezérelt kipuffogási réseken távozik, mely gőzelosztás a legkisebb gőzfogyaszr tással jár. A gép munkájának legnagyobb részét ily legkisebb gőzfogyasztás mellett végzi, míg a nagyobb töltés és a segéd­csatornákon való kipuffogás csak az indí­tásnál és az igazgatásnál fordul elő, ami azonban nem esik latba, amennyiben ily mó­don legpontosabb igazgatás válik lehetővé. A segédkipuffogás vezérlésére tolattyú helyett egy vagy két megfelelően működ­tetett szelepet vagy csapot is alkalmazha­tunk. A segédkipuffogást vezérlő elemek működtetését nem kell a fővezérmű útján eszközölni, hanem lehet e célra tetszőleges szerkezetű külön segédvezérművet alkal­mazni, A találmány tárgya továbbá nem­csak fölvonógépeknéi], hanem bármily átvált­ható gőzgépeknél, sőt oly át nem váltható gépieknél is alkalmazható, melyeknél a kom­presszió csökkentése •6S >3i munkateljesít­mény időnkénti fokozása kívánatos. SZABADALMI IGÉNY. Vezérmű a hengeren egy irányban átveze­tett gőzzel dolgozó gőzgépek számára, jellemezve egy, a kipuffogást akként ve­zérlő segéd vezérmű által, hogy a kom­presszió a töltés növelésének megfelez lően csökken. (1 rajzlap melléklettel.) FUI.AA néSZvéNYTAAdA8Á<» 4YOMOÁJA BUOWWTEfc

Next

/
Thumbnails
Contents