47672. lajstromszámú szabadalom • Berendezés áramoknak önszabályozó terhelési ellenállások segélyével való összehasonlítására

— 2 — latilag elérhető maximumot jelentené, azonban még mindig 5% feszültségingadozást sem ér el. Ha tágabb szabályzó-határokat akarunk elérni, úgy a variátorokban nagyobb átlagos feszültségveszteséget kell megengednünk és pedig a mérési feszültség rovására, mely a számláló shuntjén ekkor mihamar a megengedett mérték alá sülyedhet és uj hitelesítési hibaforrásokhoz vezethet. Mivel túlságosan csökkentett mérési feszültség végeredményben gyakorlatilag céltalan volna, úgy azon esetekben, amidőn ezen feszültségre nincs szükség, az állandó ellenállás teljes mellőzéséhez jutunk, vagyis csupán a variátorokat kapcsoljuk az üzemfeszültség közé. Ekkor azon előnyt érjük el, hogy a lehető legtágabb szabályozó határokra teszünk szert úgy, hogy pl. 180 és 240 Volt közötti feszültségingadozásnál csupán elenyészően csekély áramerősség-változás válik észrevehetővé. Elérjük továbbá azon előnyt, hogy a variátorok külső hőmérsékleti befolyásokkal szemben függetlenebbek, mivel a vasdrót-spirálisoknak a nagy Watt-felvételnél (pl. 2 ampere-szer 110 Volt egyetlen üvegedényben) nagy hydrogénmennyiséggel kell körülvéve lenniök és így az üvegfalra ható külső befolyások ellen jobban meg vannak védve. Ezenkívül az elrendezés lényegesen egyszerűbbé válik, mint különben és a tág szabályozási határok mellett nem szükséges azt meghatározott pontos közép-üzemfeszültségre beállítani. Ez különben kisebb pl. 215 Voltos hálózatok számára szolgáló variátoroknál azon esetekkel szemben, amidőn a variátorokat 220 vagy 225 Voltos hálózatokban akarjuk használni, az állandó ellenállás anyagának hosszváltoztatásával eszközlendő, mivel itt a közép-üzemfeszültségnél a variátorban elegendő pontossággal, pl. 20 Voltot kell fogyasztani, ha a szabályozást + 10 Volt határok között akarjuk megtartani. Ezzel szemben pl. 180-tól 240 Voltig terjedő szabályozási képesség mellett még mindig elegendő tág szabályozási határok maradnak hátra, függetlenül attól, vájjon a középfeszültség 190 vagy 280 volt. Mindezen okoknál fogva, melyek a gyakorlati tapasztalatokból adódnak a 38997. számú törzsszabadalomban leírt eljárásnak azon foganatosítási alakjához jutunk, mely kizárólag nagy pozitív temperatura-koefficienssel biró vezetőkből álló variátorokat alkalmaz. Egy (BW) terhelési ellenállásnak ezen elrendezése a mellékelt rajz 1. ábrájában van szematikusan föltüntetve és pedig például a háromvezetékes rendszerekben előforduló két feszültség, vagyis 110 és 220 Volt vagy 220 Volt és 440 volt stb. számára. (Va) jelenti a variátorok különböző nagyságú elemeit, melyek szükség szerint egymással .párhuzamosan vagy sorosan kapcsolhatók; (a, a) akikapcsolókat jelenti, (b, c és d)-vel pedig kisebb kapcsolók vannak jelölve. A kettős feszültségnél pl. 220 Voltnál a (c) kapcsoló njitva van és + közé minden egyes fokozatnak variátorai a kiegyenlítő vezeték alkalmazása nélkül egymással sorosan vannak kapcsolva. Félfeszültségnél pl. 110 Voltnál ellenben a (c) kapcsolót zárjuk, ezáltal a külső vezetéket egymással párhuzamosan kapcsoljuk és az összes elemcsoportok párhuzamos kapcsolásban vannak. Amint a rajz mutatja, az egész terhelési ellenállást szükség szerint pl. öt fokozatban kapcsolhatják be- és ki. Ha ily BW. terhelési ellenállást a 3. ábra szerint egy áramszámláló H. főáramú tekercselésével sorosan kapcsolunk, miutsn előzőleg az (L) fogyasztótelepet lekapcsoltuk, úgy az áramszámláló főáram tekercselésén a bekapcsolt (Va) variátorok számának megfelelő, a feszültségingadozásoktól függetlenül önműködően állandó erősségen tartott áram folyik át és lehetővé teszi az ampereóra hitelesítést. Ha azonban ezenkívül az állandóan maradó Watt-okat is meg akarjuk kapni, úgy a feszültséget, amelyhez a számláló (N) mellékáram tekercselése van kapcsolva, szintén önműködően állandó értéken kell tartani. Ez az 1. és 2. ábra szerint történik,