47621. lajstromszámú szabadalom • Berendezés csöveknek, valamint tetszőleges keresztmetszetű üreges testeknek előállítására

kiböki. A tartó ekkor a tövistartó dugatytyúba ütközik és, minthogy azzal azonos átmérőjű abba behatol és a rudat a bevezetéssel ellenkező oldalon kitolja (7. ábra). A rúddal ekkor már csak a tövis feje érintkezik úgy, hogy a tövis kihúzása nehézséget nem okoz. Ezután a (t) dugattyúkat ellenkező irányban működtetjük, ami által az (o) tartó visszahúzatik, az (f) hengerek dugattyúi pedig a (c) dugattyút eredeti helyzetébe viszszahúzzák úgy, hogy a sajtó újabb működésre készen áll. A csőképzés számára az előretoló dugattyú (9. ábra) célszerűen több (12) acélkarmantyúból áll, melyek nagy mértékben keményítve vannak és pontosan vannak megmunkálva. A karmantyúk a legcélszerűbben aluminiumbronzból való rúdra vannak fölhúzva. A dugattyú hátul a (g) lemezen elrendezett és a (11) csavarral rögzített (8) gömbben végződik. A dugattyú mellső végén a (3) határoló lap van elrendezve, melynek átmérője a dugattyúénál valamivel nagyobb és melybe a (13) rúd be van csavarolva. A (3) lap megszorítására a (13) rúd másik .végére csavarolt (14) csavaranya szolgál. A dugattyú a (8) gömb (10) furatába hatol be; tokja gyanánt az ellenálló, de nem keményített acélból álló (15) hüvely szolgál. A dugattyú mellső végén van elrendezve a (9) tövis, mely a dugattyúhoz képest elmozgatható és a dugattyúhoz a vele egy darabból álló (4) toldat útján támaszkodik. A tövis, melynek átmérője a készítendő cső belső átmérőjével azonos, mellső és hátsó részén kissé vékonyodik. A (2) csőképző alakmás a kúpos (16) részszel bír, melynek hajlási szöge 10°-nál kevesebb és melyhez a cső tartója támaszkodik. Az alakmás az (x) pofák (2. ábra) által van megtartva, melyek a kis (v) hengerek által mozgattatnak. A csőképzés folyamatát is az jellemzi, hogy a tövis a dugattyúhoz képest és a cső tartója a sajtóhoz képest elmozgathatok, oly célból, hogy a tövis bevezetését, önműködő központosítását, kihúzását a tövis szakadásának veszélye nélkül lehetővé tegyük és hogy a kész terméknek a gépből való kivételét megkönnyítsük. A csőképzés megkezdésénél a lyukasztódugattyút (5—7. ábra) kivesszük és a leírt berendezéssel (9. ábra) helyettesítjük. A lyukasztott rudat bezsírozzuk és ezután a csőtartóba helyezzük. A (9) vezető tövist a rúd furatába helyezzük és a sajtót megindítjuk. A fém ekkor a (2) alakmáson a (17) cső alakjában kiszoríttatik (10. ábra). Ha a sajtó löketének végét elérte (10. ábra), a (c) dugattyút az (f) hengerek dugattyúi segélyével visszahúzzuk, ami által a csőképző dugattyú a tartóból kihúzatik, a tövis azonban a kész csővel kapcsolatban marad. Ekkor a csőnek a benne maradt (tövissel ellentétes végébe az (5) fémrudat (11. ábra) vezetjük be, mellyel a tövisre ütést nyerünk, ami által cL Z Sí csőből (kiszabadul. A tövis kiszabadulása végeinek vékonyodása által megkönnyíttetik. Az alakmás kivételére az (o) tartót (11. ábra) visszahúzzuk és a cső szabad végére ütést mérünk, hogy az alakmásban maradt (6) fejet (12. ábra) kiszabadítsuk. Ezután a (6) fejet lefűrészeljük, mire a cső az (alakmásból könnyen kihúzható. Hogy a tövisre és azután a csőre az ütéseket könnyen mérhessük, az (5) rudat az öntött vasból álló (7) hengerrel láthatjuk el, mely a rúd bármely helyén a (18) szorító csavar útján rögzíthető. A berendezés előnyei a következők: A lyukasztásnál a fémveszteség a kilyukasztott mag kisebbítése folytán a lehető legkisebb mértékre szoríttatik. A lyukasztó dugattyú és a sajtó dugattyúfeje, valamint a lyukasztó dugattyú és ja tövis között lévő összeköttetés az elszakadás veszélyét csökkenti, továbbá ezen alkatrészek önműködő központosítását teszi lehetővé, anélkül, hogy azok deformálódnának és anélkül, hogy a tövis anyaga a dugattyúval való összeköttetés helyén igénybe lenne véve. A dugattyúnak és a tövisnek ezen függetlensége, illetve mozgathatósága a tövisnek ütés által való kilökését teszi lehetővé, ami lehetetlen, ha a tövis a dugattyúhoz