47569. lajstromszámú szabadalom • Önműködő iránybeállító készülék repülőgépek számára

kontaktusokkal való érintkezés folytán egy bizonyos irányú áramot zár, mely a repülő­gép magassági kormányát működtető szer­kezet elektromos hajtóművét oly értelem­ben hozza mozgásba, hogy a kormány a repülőgép kitérését ellensúlyozó elmozdu­lást végez. A (16 és 17) kontaktusok ugyanis valamely áramforrással vannak drótokkal összekapcsolva, mely áram asze­rint, amint a (16 és 17) kontaktusok a re­pülőgép elmozdulásához képest a (11 és 13), vagy a (12 és 14) kontaktuslapokkal jönnek érintkezésbe, ellenkező irányokban kerül a kormányzókészülék motorának (18, 19) kapcsaihoz, amint az ábrán föltüntetett kapcsolási sémából látható. A kormány el­mozdulása folytán a repülőgép a helyes irányba tér vissza, aminek megtörténte után a kontaktusok a (11 és 12), illetőleg a (13 és 14) kontaktuslapok között levő megsza­kításra kerülvén, az áramot megszakítják, mire a mótor megáll és esetleg a kormány hajtóművéből önműködően kikapcsoltatik úgy, hogy a kormány az egyenesbe térhet j vissza. A repülőgépnek ellenkező irányú kitérése alkalmával ugyanez a folyamat megy végbe ellenkező értelemben. A 2. és 3. ábrán egy segédpörgettyűvel ellátott kormányzó-pörgettyűs készülék van föltüntetve, melynél a segédpörgettyú az ellenállások visszahatása folytán kitért kormányzópörgettyűt az eredeti helyzetébe visszatéríti. A kormányzó pörgettyű, mely­nek említett kitérése a 3. ábrán látható, a jelen kiviteli példánál az egyszerűség kedvéért csak egy (20) mutatót mozgat, mely a(21)skálán mutatja a repülőgép eltérését Mozgathat azonban valamely erőforrás­beiktatószerkezet, sőt esetleg közvetlenül a kormányt is. A (22) kormányzópörgettyú (22') tengelye, egy a röpülőgéphez erősített (23) keret (24) csúcsaira függesztett és a (20) mutatót hordó másik (25) keretben van forgathatóan ágyazva, melyben (26) csú­csokra egy harmadik (27) keret van föl­függesztve, melynek síkja a (24) keret sík­jára merőleges és mely utóbbiban van a (28) segédpörgettyű ágyazva. A röpülőgép vízszintes helyzetében a jelen kiviteli pél­! dánál a helytálló (23) keret függélyes hely­zetben, a mozgatható (25) és (27) keretek pedig vízszintesen fekszenek. A III. és IV. nyilak mutatják a röpülőgép röpülési irá­nyát. A 3. ábrán a készülék oly helyzetben van föltüntetve, melynél a röpülőgép a IV. nyíl irányában lefelé hajló helyzetet foglal el. Ezen ábrán ugyancsak látható, hogy a (28) segédpörgettyű eredeti helyzetét megtartotta, míg a (22) kormányzópörgety­tyűre föl van tételezve, hogy az a kor­mányzás közben fölmerülő visszahatások befolyása alatt eredeti függélyes helyzeté­j bői már némileg kitért. A pörgettyűk haj-I tását egy-egy elektromotor eszközli, me­lyeknek állványául mindjárt a (25), illetve (27) keret szolgál. Ezekre vannak erősítve az elektromotorok (29, 29) és (30, 30) elek­tromágnesei, míg azoknak horgonyai a pör­gettyűk tárcsáiból vannak megfelelő teker­cselés útján kiképezve. A (23) keret (31) oldaltartóiban egy (32) elektromotor van, (33) csapágyban elfordíthatóan ágyazva, mely mótor tengelyére egy (34) fogaskerék vagy surlódókerék van erősítve, mely utóbbi a (25) keretre erősített (35) fogasívvel vagy surlódófölülettel kapcsolódni képes. A (36) rúgó a (32) motort, illetve aunak (34) fogas­vagy surlódókerékét a (35) koszorútól távol tartani igyekszik. A (25) és (27) keretekre továbbá egy áramfordító van erősítve, mely hasonlóan, mint az 1. ábrán föltüntetett esetben egyrészt a (25) keret (37) görbe nyúlványára egymástól és a kerettől elszi­getelten ráerősített szigetelt kontaktustöm­bökből, másrészt a (27) keret (38) nyúlvá­nyára ugyancsak elszigetelten ráerősített kontaktusokból (kefékből stb.) áll. A kon­taktusokhoz a (39, 40) drótokon át vala­mely külső áramforrásból érkező áram a (25) keretnek (s ezzel a (22) pörgettyűnek) a (27) kerethez (s ezzel a (28) pörgettyű­höz) viszonyított elfordulási irányához ké­pest különféle irányokban kerül a (41—44) drótokon át a (32) motorhoz, míg a kon­taktusok középállásánál az áram meg van szakítva. Az említett áramkörbe egy a mótor (31, 31) tartókarjaira erősített és a (33) csapágy középpontja körül körívben meg-

Next

/
Thumbnails
Contents