47545. lajstromszámú szabadalom • Csomagológép
tartott (23) rész van elhelyezve, melybe a csomag készítéséhez szükséges számú skatulyák vezettetnek és mely ezután fölmozog, mimellett az említett skatulyákat a dugattyúk között lévő nyílásba vezeti, mihelyt egy csomag a dugattyúk közül a másik hajtogatóberendezéshez vitetik. 7. Az 1. igénypont szerinti csomagológép kiviteli alakja, jellemezve azáltal, hogy mindegyik (1) dugattyú (30) szorítóval van ellátva, mely nyitva van, ha a csomagolópapír a dugattyúhoz vezettetik és elzáratik, miután a papir a szorítóba lépett, azon célból, hogy a papir a dugattyút kövesse, amikor ez forgást végez, hogy ily módon a papír a csomag köré tekercseitessék. 8. A 7. igénypont szerinti csomagológép kiviteli alakja, jellemezve azáltal, hogy a (30) szorító egy karból áll, mely a dugattyún áthatoló (31) rúdból nyúlik ki, mely rudat a (32) rúgó működteti, mely a szorítót zárni igyekszik, mimellett a (31) rúd a dugattyú másik oldalán is kiáll, és e helyen, ha a dugattyú nem forog, a (34) vezetőtárcsával kapcsolatban elrendezett (33) emeltyű által működtetik, melynek a (31) rúd végéhez fekvő része oly alakkal bír, hogy a szorító a dugattyú eltolása közben is zárva marad. 9. Az 1. igénypont szerinti csomagológép kiviteli alakja, jellemezve azáltal, hogy az (1) dugattyúknak a csomagot fogvatartó végei a dugattyúk felé eltolható lemezekből állnak, azon célból, hogy úgy erősebben, mint gyöngébben megtöltött skatulyákat is fogvatarthassuk a dugattyúkkal. 10. A 3. igénypont szerinti csomagológép kiviteli alakja, jellemezve azáltal, hogy a csomagolópapírnak a csomagvégeken való készrehajtogatására szolgáló szerkezet két (86) hajtogatóból áll, melyek a csomag hosszának megfelelő távolságvan vannak egymástól elhelyezve és melyek a csomagolópapír hajtogatása után a csomagot két további (90) hajtogatóhoz tolják, mimellett a csomagolópapír a csomag végein a (90) hajtogatok által az előzővel ellentétes irányban hajtogattatik. 11. A 3. 5. és 10. igénypontok szerinti csomagológép kiviteli alakja, jellemezve azáltal, hogy a (86) hajtogatok azon (45) hajtogatok (46) rúdjaira vannak erősítve amelyek a csomagolópapirt a csomag végein legelőször behajlították. 12. A 10. igénypont szerinti csomagológép kiviteli alakja, jellemezve azáltal, hogy (90) hajtogatok (91) rudak mellső végén vannak elrendezve, melyek hátsó vége csuklósan van elrendezve úgy, hogy mindegyik (90) hajtogató úgy a mellette fekvő csomag felé, mint ettől elmozgatható, valamint föl- és le is mozgatható. 13. A 10. igénypont szerinti csomagológép kiviteli alakja, jellemezve azáltal, hogy mindegyik (90) hajtogató előtt egy föl- és lemozgatható (99) ragasztótartány van elrendezve, mely arra szolgál, hogy a csomagolópapír azon (97) szárnyait ragasztóanyaggal lássa el, melyek a csomag végére fölhajlíttatnak és itt megerősítendők. 14. A 10. igénypont szerinti csomagológép kiviteli alakja, jellemezve azáltal, hogy hogy a gépben eltolt és a hajtogatok által befolyásolt csomagok oldalain föl-és letolhatóan elrendezett (108, 109) rudak vannak alkalmazva, melyek fölül (107, 129) harántdarabok által vannak összekötve, melyek arra szolgálnak, hogy a (99) ragasztóanyagtartányt, továbbá a csomagok fölső oldalának címkézésére szükséges (121) ragasztóanyagtartányt, a (131) cimketartányt és a fölbelyezett címkék (133) odaszorító berendezését tartsák. 15. A 14. igénypont szerinti csomagológép kiviteli alakja, jellemezve azáltal, hogy a (107) harántdarabban az (59, 89) nyomótalpak függélyes (103, 104) rúdjai részére vezetékek vannak alkalmazva, mely nyomótalpak a hajtogatok által befolyásolt csomagokhoz fekszenek és a harántdarab fölfelé való mozgásánál fölemeltetnek.