47511. lajstromszámú szabadalom • Kerékagy kovácsvas és egyéb kerekek számára
Megjelent 1909. évi december hó 29-én. MAGY. KIR. SZABADALMI jGra HIVATAL SZABADALMI LEÍRÁS 47511. szám, XX/c. OSZTÁLY. Kerékagy kovácsvas és egyéb kerekek számára. ILLEK REJMUND KOVÁCSMESTER K1S-SZÁLLÁS0N. A bejelentés napja 1909 május hó 19-ike. Jelen találmány tárgya egy újfajta kerékagy eketaligák, kocsik és egyebek számára, I mely azon kiváló előnnyel bír, hogy alkalmazása által a kerékküllőknek az agyhoz való erősítése igen könnyen >és amellett igen szilárdan történik úgy, hogy a kerékagynak kicserélését, a küllők meglazulásának megszüntetését, sőt esetleg teljesen új kerekeknek készítését igen könnyen és kevés segéd- j eszköz fölhasználásával a nem szakember is elvégezheti. Amellett ezen agy alkalmazása mellett a tengely úgyszólván nem is kopik. A találmány lényegében egy a tengely körűi elforgó hüvelyből áll, melyhez a küllők két tárcsás végződésű hüvely által közrefogva erősíttetnek. Mellékelt rajzon látható jelen találmány egyik kiviteli alakja. 1. ábra a találmány hosszmetszetben, 2. ábra keresztmetszetben 1. ábra A—B vonal szerint, részben nézetben, 3. ábra oldalnézetben, 4. ábra elölnézetben tünteti föl. Az (a) tengelynek (b) csapja körül a (d) hüvely van elforgathatóan megerősítve és lecsúszás ellen (c) csavaranyával biztosítva. Ezen (d) hüvely közepén két vagy több (p) fog van kiképezve, maga a hüvely külső fölülete közepén legvastagabb és két széle felé kúposán vékonyodik. A (d) hüvelyre S két végéről az (f) és (g) agyak vannak reátolva, melyek egymás felé fordított végükön (i, h) tárcsaként vannak kiképezve, mely (i h) tárcsavégek a (k) küllők (j) csapjainak fölvételére (o) sugárirányú lyukakkal vannak olykép ellátva, hogy a lyuk felerészben az (f), felerészben a (g) agyon kiképezett j (i, h) tárcsára esik. Ezen (o) lyukakba nyúlnak bele a (d) agyon kiképezett (p) nyúlványok. Az (f, g) agyakat (i, h) tárcsák közvetítésével (m) csavarok húzzák össze és eszközlik ezáltal az (o) lyukakba benyúló (j) küllőcsapoknak rögzítését. A készülék használata a következő: A kocsi, vagy eketaliga haladása alkalmával a kerék forgása következtében a (d) hüvely forog el a tengely (b) csapja, körül, a (d) hüvely aránylag nagy hossza miatt a fölületi nyomás és így a kopás is oly csekély, hogy csak igen hosszú használat után szükséges az agyhüvely kicserélése. A (b) tengelycsap (e) nyakába elhelyezett kenőcs a kenést hosszú időn át zavartalanul elvégzi. A kerék összeszerelése alkalmával az (f, g) agyakat reátoljuk a (d) hüvelyre olykép, hogy a (j) küllővégek belekerüljenek az (o) lyukakba és azután az (m) csavarokkal az (i, h) tárcsákat összehúzzuk,