47060. lajstromszámú szabadalom • Berendezés vízi erőknek szabályozható értékesítésére
Megjelent ií>09. évi november hó 19-én. MAGY. - SZABADALMI KIK. HIVATAL SZABADALMI LEIRAS 47060. szám. V/d/8. OSZTÁLYBerendezés vízi erőknek szabályozható értékesítésére. S. PÁLINKÁS IMRE FÖLDBIRTOKOS SZOLNOKON. A bejelentés napja 1909 február hó 3-ika Jelen találmány tárgya vizi erőknek szaoályozható értékesítésére szolgáló berendelés, mely lényegében abban áll, hogy egymás mellett egy közös tengelyre szerelt, de egymástól függetlenül is működtethető turbinák olykép közlekednek valamely vízmedencével vagy folyó vízzel, hogy a szükséghez képest az összes turbinák, azoknak egy csoportja, vagy azoknak bármelyike is forgásba hozható. Ha az összes, turbinák be vannak kapcsolva, akkor az egész, vízerő egyenletesen oszlik el, míg ha egy vagy t öbb turbinát kikapcsolunk, akkor a különböző magasságban elhelyezett egyes turbinákkal vagy esetleg bizonyos számú turbina összekapcsolása útján különböző erőszükségletet kivánó gépeket, mint pl. szivattyúkat, dinamó- és mindenféle munkagépet közvetlenül hajthatunk. Ha pl. csak kevés erőre van szükség <és csak a legfölső turbina tartandó üzemben, akkor ezen turbina tengelyét a többiektől ki lehet kapcsolni és a turbinából kifolyó vizet egy csövön át egy ugyanazon magasságban elhelyezett, a rajzon föl nem tüntetett takarékmedencébe vezetni, mely medencében összegyűlt víz bármikor egy lejebb elhelyezett turbina hajtására vagy egyéb célokra fölhasználható. Hasonlóképen vezethető bármely turbinából a kifolyó víz egy vele egy magasságban elhelyezett takarékmedencébe. A mellékelt rajzon ezen berendezésnek egy kiviteli alakja vázlatosan, részint metszetben és részint nézetben van föltüntetve és természetes, hogy bármily kivitelben készíthető, anélkül, hogy a találmány lényegéitől eltérnénk. A szerkezet a következő: Az (a) vízmedence alatt az egymás mellett elhelyezett és megfelelően ágyazott (b) és (c) tengelyekre (d, dl, d2) és (e, el, e2) tetszés szerinti szerkezetű turbinák vannak olykép szerelve, hogy a (b) és (c) tengelyek minden turbina között ismeretes szerkezetű (f) tengelykapcsolók révén egy darabot képeznek, azonban a kapcsolásnak ismert módon való széjjelkapcsolása után bármely turbina külön is működtethető és a turbinából kifolyó víz a (g) csövön át egy azon magasságban elhelyezett és a rajzion nem látható takarékmedencébe vezethető úgy, hogy ezen medencéből egy lejebb fekvő turbina bármikor táplálható. A fölső (d) turbina az i(e) turbinával egy ferde irányú (h) cső révén közlekedik és a következő turbinák is hasonló, (hl, h2, h3, h4) csövekkel vannak össze kötve, míg az utolsó turbinából a (h5) cső