47018. lajstromszámú szabadalom • Ólomszuperoxid anódaelektrolitikai célokra
bontására emiitett kombináció egyáltalában nem volna használható. Alapjában véve helyesebb volt a javaslat, mely az egész elektródának ólomszuperoxidból való előállítására irányult. Az akkumulátorgyártásra támaszkodva az ilyen elektródákat ólomoxidból és kötőanyagokból elektrolitikus oxidáció útján akarták előállítani. Kézenfekvő, hogy az ilyen úton előállított massza likacsos strukturája folytán csak csekély vezetőképességgel és szilárdsággal bírhatott, eltekintve attól, hogy likacsos elektródák az ismeretes szegényedési jelenségek miatt a legtöbb elektrolitikai célra egészen alkalmatlanok. A találmány azon a megfigyelésen alapszik, hogy az az ólomszuperoxid, amelyet könnyen oldható ólomsók, pl. ólomnitrát elektrolitikus megbontása útján kapunk, elegendő szilárdsággal és vezetőképességgel bír arra, hogy anóda gyanánt is használtassék és hogy az ilyen módon előállított testek strukturája ezeket a jelzett céira alkalmassá teszi. Ezen anyag vezetőképességét kb. 0-5-nek (réz— 56) találtam; szilárdsága oly nagy, hogy pl. 18 mm. átmérőjű, 6 mm. falvastagságú és 600 mm. hosszú csöveket állíthatunk elő belőle, melyek négyzetdeci méterenként 6000 amp.-t túlhaladó áramsűrűséget bírnak ki. Ismeretes, hogy árammal ólomnitrátoldatokból ólomszuperoxidot meglehetős vastagságban csaphatnak le úgy szénre, mint vasra, így pl. javasolták már akkumulátorelektródáknak ilyen módon való előállítását. Az akkumulátorelektróda azonban lényegesen más strukturát igényel, mint az elektrolitikus célokra szolgáló elektróda, amennyiben az előbbitől megkívánjuk, hogy az elektróda munkája közben a rajta fölhalmozot ólomszuperoxid keresztülkasul megbontassék, tehát mindenek előtt az elektrolit azt áthassa, mely tulajdonsággal pl. az olyan anódának, amellyel klórt akarunk fejleszteni, bírnia nem szabad. Az sem véletlen különbség, hogy a kész elektróda az akkumulátorban a katódát, a technikai elektrolízisnél pedig az anódát alkotja. A bejelentő ' 140317. számú német szahadalmi leírásából sem lehetett egyszerűen következtetni arra, hogy a csapadék az említett tulajdonságokkal fog bírni, melyek azt a jelzett célra használhatóvá teszik. Sőt az említett szabadalmi leírásban inkább a csapadéknak azon tulajdonságaira találunk utalást, amelyek lehetővé teszik, hogy abból finom port állíthassunk elő, ami az abban a szabadalmi leírásban ismertetett eljárásnak végcélja volt. Ezért ott ki van emelve, hogy a csapadék könnyen lerepeszthető és legfinomabb porrá őrölhető. Az anódák előállítása a találmány értelmében elég egyszerű ; lényegében a 140317. számú német szabadalmi leírásban ismertetett eljárást követhetjük, de a csapadékban könnyen erős feszültségek léphetnek föl, amelyek a szuperoxid megrepedését idézhetik elő. Ez olyan erővel mehet végbe, hogy pl. 2-5 cm. vastag szenet néhány milliméter vastag csapadék simán szétrepeszt. A feszültségek lehető csökkentése végett gondoskodunk kell arról, hogy a föltételek, melyek között a csapadék képződik, minden ponton lehetőleg egyenletesek legyenek. Legkönnyebben elérhető ez hengei1 alakú alaptesttel, mikor is előnyös, ha a hengeralakú alaptestet a lecsapódás folyamata alatt hossztengelye körül forgatjuk, hogy az etektródák között minden távolsági különbséget kiegyenlítsünk. Alaptest gyanánt pl. feszes finom vashuzalt vagy szénpálcát használhatunk. Nem túlhosszú darabokból a huzal kihúzható, ha az elektróda kész. A szén minden egyes esetben könnyen kifúrható. Használhatunk összetett formákat is alaptest gyanánt vagy pedig szorosan tekercselt spirálisokat huzalból vagy fémszalagból, melyek azután könynyen eltávolíthatók. Ha azon műveletnél, melynél az elektródát használni akarjuk, az alaptest jelenléte ártalmatlan, úgy azt az elektródában hagyhatjuk; általánosságban azonban ez már az eltérő hőkiterjedési együttható miatt is csak akkor ajánlatos, ha az alap keresztmetszete a szuperoxid keresztmetszetéhez viszonyítva eltűnő csekély vagy hőingadozásoktól nem kell tartanunk.
