46826. lajstromszámú szabadalom • Ívlámpa
natosítási alakja látható, az emelő helyes méretezése természetesen gyakorlati kísérletek dolga. Hogy az elektróda alá fogódzó (16) támasztékot kényelmesen lehessen beállítani, célszerű, ha ezt különálló darab gyanánt képezzük ki, melyet a (14) emelőben szorítócsavar segélyével állítunk be a kellő helyzetben. A rajzon az emelőt ekként kiképezve ábrázoltuk. Ilynemű ívlámpák gyújtásánál arra kell ügyelni, hogy a megtámasztott elektróda hosszanti tengelyéből lehetőség szerint el ne tolódjék. Ha tehát a gyújtást ismert minták szerint akként végezzük, hogy az előbb érintkezésben volt csúcsokat egymástól elválasztjuk, a meg nem támasztott elektródát kell mozgathatóan elrendezni. Ha az elektródák — amint az legcélszerűbb — egymással párhuzamosak, azt is el kell kerülni, hogy a második elektródát a gyújtás céljából a tűz körül egyszerűen elforgathatóan ágyazzuk, mert az ekkor keletkező szög sokkal hegyesebb ahhoz, hogy az elektródák szétválasztásánál a fényív a kellő helyen, nevezetesen a kráterekben keletkezik. Megbízható gyújtás válik azonban lehetségessé, ha a mozgatható elektródát a (13) lemezen való átvezetése helyén ágyazzuk forgathatóan úgy, hogy fölső vége is kitérjen. Ilynemű gyújtóberendezés látható a 8. és 9. ábrán. Itt (1) a megtámasztott, (2) az elforgatható elektróda, mely utóbbi fölső végén körív alakú (24) sínt visel. Ez a másik elektróda tartóján alkalmazott (25) görgőre támaszkodik. Ez a két rész természetesen ellenkező helyzetben is alkalmazható, tehát a sín, a fix és a görgő a forgatható elektródán. A gyújtóberendezés lényeges alkotó része a gyújtóelektromágnes által emelő és rudazat útján befolyásolt, elforgatható (26) rúd, melyen a mozgatható elektróda párhuzamosan van vezetve. A sín a (27) csap körül forog, a nem ábrázolt elektromágneshez vezető (28) rúd a mozgást az egykarú, görbített (29) emelő útján a (30) csuklósrúd közvetítésével viszi át a (28) vezető rúdra. A mozgatható elektróda (35) hüvelyének a (26) rudat körülfogó (31) vezetőhüvellyel ellátott toldata van és az elektróda alsó vége majdnem teljesen szabadon nyúlik át a (13) lemeznek majdnem teljesen köralakú nyílásán a fényívtérbe. Az átvezetési helyen csak igen kis szabad játék szükséges úgy, hogy a nyíláson nagyobb gázmennyiségek át nem hatolhatnak. Ez azért előnyös, mert így először is távoltartjuk a gázokat a lámparészektől, másodszor, mert a lámpa meggyújtása után a fényívet a fölfelé törekvő gázok magukkal nem húzhatják és az a csúcsokat el nem hagyhatja. A bekapcsolásnál a mozgató erő a (2) elektróda fölső végére hat. Az elektródák párhuzamos helyzetét alul a (13) lemez furatai között levő lemezrészek, fölül pedig a (32) ütköző biztosítja. A szenek égés közben a 9. ábrán láthatók. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Elektromos ívlámpa lefelé irányult elektródákkal, azáltal jellemezve, hogy a két egymással kapcsolt és egy fékberendezés által lebegő helyzetben tartott elektróda közül az egyik csúcsával egy támasztórészt érint, mely az elektródák bizonyos mérvű leégése után alkalmas segédeszközök segélyével a féket mindaddig megeresztve tartja, míg a most utáncsúszó elektróda a támasztórészt újból nem érinti. 2. Az 1. alatt védett ívlámpa egy foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy az elektróda és támasztórész érintkezésénél egy áramkör záródik, mely a csúcs leégése következtében az érintkezés megszakadásánál megszakad és mely a féket a bekapcsolt elektromágnes segélyével húzza és ereszti meg. 3. Az 1. alatt védett ívlámpa egy foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a támasztórész akként van mozgathatóan elrendezve, hogy az a leégő elektródacsúcsot követni törekedjék. 4. Az 1. és 3. alatt védett ívlámpa egy foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a mozgatható elektróda mozgását alkalmas berendezés viszi át a fékre úgy, hogy ez a támasztó testnek az
