46797. lajstromszámú szabadalom • Berendezés két párhuzamosan működő egymástól függetlenül gerjesztett generátornak vagy generátorcsoportnak arányos teherelosztásra való önműködő szabályozására

mihelyt csévéjének eredő ampéretekercselése egy egészen meghatározott értéket, melynél a szabályozó alkatrész egyensúlyban van, fölülmúl vagy ezen érték alá esik és a gerjesztő feszültséget addig csökkenti, illetve növeli, míg ez az egyensúlynak megfe­lelő értéket eléri, illetve ismét egyensúly áll be. Üres járásnál, azaz a míg a cséve áramtekercseléseiben áram nem kering, a szabályozó alkatrész csak a feszültségteker­cselések szorítóin levő bizonyos feszültség­nél és ennek megfelelően meghatározott hálózati feszültségnél van egyensúlyban. Megterhelésnél az áramtekercselés a feszült­ségtekercselésekkel szemben működik és a szabályozó alkatrész egyensúlyi helyzetének az áram növekedésével magasabb hálózati . feszültség felel meg. Jelen találmány értelmében minden gene­rátoráramkörben a generátor és a gyűjtő sínek között elágazó ellenállás, illetve áram­fordító van elrendezve és pedig az elágazó vezetékek, illetve szekunder vezetékek nem az ezen generátorhoz tartozó feszültségsza­bályozó csévéjéhez vannak vezetve, hanem a másik generátorhoz tartozó szabályozó áramtekercseléseivel vannak összekötve úgy, hogy mindegyik szabályozó áramtekercse­lésén oly áram ömlik át, mely a másik sza­bályozóhoz tartozó generátor áramerősségé­vel arányos. Az áramfordító elágazó ellen­állásán, illetve primér tekercselésén átha­ladó, az egyik generátor áital átadott áram tehát növekedése arányában a má­sik generátor gerjesztő feszültségének eme­lését eszközli. Az elágazó ellenállások nagysága, illetve az áramfordítók áttételi viszonyai úgy vannak megválasztva, hogy a megterhelésnek mindkét generátorra való helyes elosztása alkalmával az áramerőssé­gek az ellenállások elágazó körében illetve az áramfordítók szekundér köreiben mind­két generátornál egyenlő nagyok. Ezen berendezés működése a következő: Föltételezzük, hogy a két generátor fe­szültségszabályozói alak és méret tekinte­tében egymásnak megfelelnek és hogy az áramkörök menetszáma és ellenállásai mind­két szabályozónál egyenlő nagyok. Föltéte­lezzük, hogy a két szabályozó mindegyiké­nek szabályozó alkatrésze mechanikailag úgy van kiegyensúlyozva, hogy a csévék egész pontosan meghatározott, mindkét szabá­lyozónak megfelelő ampéremenetszáma mel­lett egyensúlyban van. Ha most tekintetbe vesszük, hogy párhuzamosan kapcsolt gene­rátorok esetében a feszültségi tekercselés szorítóinál a feszültség mindkét szabályo­zónál állandóan egyenlő és ennek megfele­lően a két feszültségi tekercselés ampére­menetszámai is állandóan megegyeznek, szükséges hogy, mivel a két szabályozó alkatrész a cséve egyenlő ampéremenetszám­nak megfelelően ki van egyensúlyozva, az áramtekercselésekben keringő áramok erős­ségei is egymásnak megfeleljenek, ha a szabályozó alkatrészek egyensúlyban van­nak. Az elágazó ellenállások illetve az áramfordítók áttételi viszonyának helyes megválasztása esetén az áramerősségek az áramtekercselésekben csak akkor egyenlők, ha a megterhelés a kivánt módon a két generátorra el van osztva. Míg a kívánt megterhelési viszony fenn nem áll, a túlterhelt generátor árama a kevéssé terhelt generátor szabályozójára, a gerjesztő feszültség növelésének értelmé­ben mindaddig hat, míg a helyes elosztás el van érve. A leírt berendezés természetesen akkor is alkalmazható, ha egy-egy önműködő fe­szültségszabályozó által befolyásolt egyes generátorok helyett egymáshoz párhuzamo­san kapcsolt két generátorcsoport párhuzamo­san dolgozik, mi mellett mindegyik cso­port egy önműködő szabályozó által befo­lyásoltatik. Az egyik csoport szabályozójá­nak áramcsévéje a másik csoport gyűjtő vezetékében fekszik és megfordítva. A mellékelt rajzon példakép a (c) gyűjtő síneken párhuzamosan kapcsolt forgó áramú gO generátor számára való kapcso­lás van föltüntetve, mimellett szabályozók gyanánt példakép az ismeretes Tirril-féle szabályozók vannak alkalmazva. Ezen fe­szültségszabályozók szerkesztését és mun­kamódját általában ismeretesnek kell fölté­telezni és itt csak röviden írjuk le. A ge-

Next

/
Thumbnails
Contents