46599. lajstromszámú szabadalom • Tölcsér

Megjelent 1909. évi szeptember lió 27-én. MAGY. KIR SZABADALMI HIVATAL SZABADALMI LEÍRÁS 46599. szám. XVIII/d. OSZTÁLY. Tölcsér. KLAMMER JOHANN LAKATOSMESTER BREGENZBEN ÉS ZÜRCHER VERKEHRSBANK ZÜRICHBEN. A bejelentés napja 1909 január hó 27-ike. A jelen találmány tárgya tölcsér, melyből a folyadék csak akkor folyhat ki, ha az a megtöltendő edényen, pld. palackon nyug­szik vagy ha külön kezelés által létesítjük', a folyadéknak kifolyását. A találmány szerinti tölcsér továbbá azon sajátsággal bír, hogy nem csöpög. A folyadéknak tölcsér segélyével való át­töltésénél eddig az a hátrány mutatkozott, hogy az edénybe öntendő folyadéknak meny­njíségét pontosan megállapítani, sem pedig a folyadék fölszínének emelkedését szem­mel kisérni nem lehetett; így pld. átlátszat­lan falazatú edényeknél vagy hordóknál gyakran megtörtént, hogy a tölcsérben volt még folyadék akkor, amikor az edény meg volt töltve és már kiömleni kezdett. A töl­csérnek leemelésénél természetesen anyag­veszteség állott be, mely veszteség csak igen ügyes munkásnál volt minimumra szo­rítható. Ezen hátrányokon kívül még az a to­vábbi hátrány is mutatkozott, hogy a töl­csér a telt edényről való leemelése után mindig csöpögött, miáltal a folyadék termé­szete szerint vagy a ruha és más tárgyak beszennyeződtek vagy pedig könnyen meg­sérülhettek. Ezen hátrányok a jelen találmány szerint azáltal küszöböltetnek ki, hogy a tölcsér tartalma csak akkor ürülhet ki, ha az a töl­tendő edényre van helyezve, vagy a töl­csérkiürülése különben kívánatos. A tölcsér­csőnek sajátos kiképzése folytán a csöpö­gés igen egyszerűen gátoltatik meg. A mellékelt rajz a találmány tárgyának két példaképeni foganatosítási alakját tün­teti föl. Az 1. ábra részben függélyes hosszmetszet­ben, részben nézetben tünteti föl a talál­mány szerinti tölcsért. A 2. ábra egy második foganatosítási alak, ugyancsak függélyes hosszmetszetben. Az 1. ábra szerinti foganatosítási alaknál a tölcsér az (a) edényből és a (b) csőből áll. Ezen (b) csőnek fölső vége a (h) szelep által van elzárva, mely pld- rugalmas le­mezből, gumiból áll. A (h) lemez a (g) rú­don van megerősítve, mely a tölcsérnek leg­magasabb töltési pontjáig vágy azontúl is ki van vezetve és azután az (U)' alakban van meggörbítve, hogy (f) vezetőrúd gya­nánt az (1) csőben ismét lefelé vezettessék. Az (1) cső célszerűen ugyancsak a tölcsér­nek legmagasabb pontjáig van vezetve és arra szolgál, hogy az (f) rúd az (a) tölcsér­nek falazatán átvezethető legyen anélkül, 1 hogy a folyadék ezen helyen kifolyhatnék.

Next

/
Thumbnails
Contents