46479. lajstromszámú szabadalom • Folytonosan működő halfogó készülék
van körülvéve, amelyiken a víz behatolása céljából kis lyukak vannak fúrva, fölül pedig a halak kiszedése céljából (16) és (17) ajtók vannak elhelyezve. Az egész hálószekrény a tutajokon lévő (18) és (19) vastartókra helyezett (20) és (21) gerendákon van elrendezve és pedig a háló keresztgerendarácsozattal van a két oldalé8 a hátlapján kifeszítve. Elől a (8) rekesz alatt a szekrény nyitott ós csak a tolóajtóval szükségképpen elzárható. A szekrény feneke padlózott és lyukakkal van ellátva. A (21) és (22) gerendákra van helyezve a (22) tengelynek (23) és (24) ágyazása, is, amely előbbire van a (25) lapátokkal ellátott vízkerék is fölszerelve. A halfogókészülék működése a következő : Kiindulva abból a helyzetből, amelyben a készülék az 1. ábrán van föltüntetve, a nyíl irányába folyó víz a (25), valamint a (3) küllőn lévő (26) lapátokkal fölszerelt kereket forgásba hozza, miáltal a (3) lapátként szereplő küllő és annak (29) vezetékében mozgó (5) hálóval borított lapátja kénytelen a (7) ajtó falán a (7) görfa segélyével fölfelé gördülni mindaddig, míg a (13) kampóba nem kapaszkodik. A kerék továbbforgása következtében az ajtó így emeltetik, mig az (5) lapát a (3) küllőn lévő vezetékben a helynek megfelelően visszacsúszik. Föl kell tételeznünk, hogy ilyenkor már az (5) lapát előtt halak vannak, amelyek mindinkább sekélyebb vízbe kerülnek és hogy bő vízbe jussanak a most az ajtó emelése által szabaddá vált nyíláson a (8) rekeszbe menekülnek és pedig az ajtó emelkedésével fokozottabb mértékben. Azonban az ajtó továbbhaladásával a nyílás kisebbedik és amint az ajtó alsó széle a (8) rekesz alsó végéig ért. a nyílás teljesen csukódik. Tehát az ide menekült halak fogva vannak. Amint az ajtó eddig a magasságig eljutott a (13) kampóval összekötött rúgó feszítőhatásánál fogva a (22) gerendába lévő (27) nyílásba hatol és magával rántja a (12) tengelyen lévő kampót, amely ilyképen lekerül a (6) görfáról (lásd 2. ábra alsó felén), mi célból is a görfa ezen a helyen meg van szakítva és a tengely meg van görbítve. Tehát a kerék további forgásában így nincs gátolva, az ajtó pedig ezen helyzetében a (11) rugók által rögzítve van. Az ajtó fölemelése által a (3) rekesz alatt képződő nyíiáson a víz folyásával ellenkező irányba úszó halak a hálószekrénybe juthatnak, amely nyílás mindaddig nyitva marad, míg a (4) küllő vezetéken át az (5) lapát, amint a vízszintes helyzetét elhagyta ki nem csúszott és a (33) bütykös tárcsába nem ütődik. A kerék forgását ez nem akasztja meg, hanem a bütyköstárcsa belső oldala lejtős lévén, a tárcsa (34) csapja segélyével elfordul és a reátámaszkodó (35) pofa kifelé tolatik. Ez a pofa (36) kétkarú emeltyűvel van kapcsolatban, amely utóbbinak másik végén egy dugószerű (37) fej van, amely a (30) pofa kitolásával a (27) nyílásba tolatik, miáltal is a (11) rúgó és vele együtt a (13) kampó is visszaszoríttatik a (10) rovatékba, minélfogva az ajtó lecsapódik és (a (8) rekesz ekkor is zárva marad) a hálószekrény teljesen elzárja. Az (5) lapát továbbmozgatása által az előbbi említett művelet újból ismétlődik. Jelen találmány második példaképeni foganatosítási alakjának lényegét a (3) és (4) forgó hálóval borított lapátos küllő és a (25) forgó lapátos kerék különválasztása képezi, amelynek előnye abban rejlik, hogy magában a hálószekrényben nem zavarja föl a vizet, miáltal a halak a hálóból menekülnének. Jelen foganatosítási alaknál a (2) tutajon elhelyezett (38) csapágyakban ágyazots (25) lapátos kerék (39, 40) és (41) fogaskerékáttétellel hajtja a (3) és (4) forgólapátszerű küllőt. A fogaskerekek száma a szükséges áttételhez mérten tetszésszerinti lehet, köztük a (41) fogaskerék csak részben van fogakkal ellátva és pedig azért, hogy abban a pillanatban, amidőn az ajtó a karról lekapcsoltatik, utóbbinak forgó mozgása lassíttassék, mindaddig, míg a másik kar a vizet nem éri. Ez időtől kezdve a víz hajtja saját sebességénél fogva a lapátszerű küllőt. Az ajtó emelése ugyanúgy történik, mint az előbbi foganatosítási alaknál, azonban a