46060. lajstromszámú szabadalom • Kocsi állati hullák kiszállítására

Megjelent 19Ü9. evi augusztus iio 9-éu. MAGY. KIR SZABADALMI jBff, HIVATAL SZABADALMI LEÍRÁS 46060. XVII I/e. OSZTÁLY. Kocsi állati hullák kiszállítására. TAMÁS JÁNOS M. KIR. ÁLLATORVOS BUDAPESTEN. A bejelentésének napja 1908 november hó 30-ika. Találmányom tárgya kocsi állati hullák kiszállítására, mely lényegében véve két részből, a kerekekre szerelt szállítótartály­ból és az ennek elhelyezésére szolgáló kocsi­vázból áll. Ez a kocsi a csatolt rajzon látható, hol az 1. ábra a kocsi oldalnézete, a 2. ábra hátulnézete, részben függélyes metszete és a 3. ábra fölülnézete. A szállítókocsi erős idomvasakból vagy fagerendákból készült és megfelelő haránt­tartók útján egymással egy lapos keretté egyesített (1) hosszanti tartókból, továbbá az ezek szerelésére szolgáló hátsó (2) és mellső (3) kerekekből áll. A mellső (3) kerekek a szokásos módon vannak kiképezve és eset­leg rugók közbeiktatása mellett a kocsi mellső része alatt elhelyezve, míg a hátsó (2) kerekek a kocsi hosszanti tartóitól ki­induló, függélyes síkba eső (4) tengelycsap­tartókra van szerelve úgy, hogy a kerekek (5) tengelycsapjai nem képeznek egy át­menő-tengelyt, hanem maguk között a (6) szállítótartály átvezetésére szolgáló közt hagynak szabadon. Az (1) hosszanti és a haránttartók által képezett keretet a haránt­tartók egy részét képező (8) szögletvasakon megtámasztott (7) des-zkák födik le, melyek a 3. ábrán csakis a kocsi egyik felén van­nak ábrázolva. A kerekek szerelésére nem kell okvetlenül külön (4) tengelycsaptartókat alkalmazni, lehet a hosszanti tartókat meg­felelően lefelé görbíteni úgy, hogy a ten­gelycsapokat közvetlenül a hosszanti tar­tókra szerelhetjük, vagy pedig más oly módon kiképezni, hogy a tengelycsapok kö­zött a szállítótartály átvezetését megengedő köz maradjon szabadon. A szállítótartály deszkákból vagy más könnyen fertőtleníthető anyagból készült, fölül nyitott szekrény, mely a (9) fülekbe beakasztott (10) köteleken függ. Ezek a kö­telek a (11) kötéldobokra tekercselődnek föl, melyek az (1) hosszanti tartókon alkal­mazott (12) csapágyakba vannak ágyazva és melyek az önzáró (13, 14) végtelen csa­varáttevések segélyével az egyik hosszanti tartón ágyazott (15) kéziforgattyúval föl­szerelt (16) tengely útján egyidejűleg in­díthatók forgásnak úgy, hogy a (17) gör­gőkön nyugvó (6) szállítótartály fölemelhető és görgőire ismét leereszthető. A (6) szál­lítótartály fölemelt helyzetében az (1) hosszanti tartókra fekszik, mikor azt a (7) deszkázat teljesen lefödi. A (6) szállítótartály egyik végén egy (18) ajtóval van ellátva, mely a tartály leeresz-

Next

/
Thumbnails
Contents