45997. lajstromszámú szabadalom • Berendezés beszélő élőképeknek beszélőgép és kinematográf segélyével való fölvételére és reprodukálására
föl. Ha ez az eset áll fönn, úgy a beszélő készülék és kinematográf egyenlő járását elértük. SZABADALMI IGÉNY. Berendezés beszélő élőképeknek beszélőgép kinematográf segélyével való fölvételére és reprodukálására, melynél az egyik készüléknek (a kinematográfnak) hajtó szerkezete a másik készülék (beszélőgép) által működtetett szabályozó berendezés működése szerint kézzel szabályoztatik, jellemezve a beszélőkészülék által működtetett villamos kontaktusberendezés,, továbbá a kinematográf forgási tengelye által forgásba hozott izzólámpakoszorú által, melynek izzólámpái a kontaktusberendezés által egymásután oly módon gyújtatnak meg, hogy a kinematográf forgattyújának és így az izzólámpakoszorúnak forgatása által a lámpa mindenkor egy szilárdan álló jel előtt villan föl, ami által a két készülék synchronmozgásba hozható. (1 rajzlap melléklettel.) DALLAS RÉSZVÉNY TAHSASAO NYOMOJUA HIMWIP