45941. lajstromszámú szabadalom • Olajtisztító
tömlőn belül az olajtól elválik s a szűrés menetének megfelelően a (D) vízelválasztóban a (C) tömlőn kívül az (rl) kifolyatóig emelkedik s az (e) edénybe folyik. SZABADALMI IGÉNY. Olajtisztítókészülék, mely előszűrőből, vízelválasztóból és utószűrőből áll, jellemezve azáltal, hogy egy (A) tartály fölött elrendezett, lyukgatott vendégfenekek közé alkalmazott szűrőréteggel bíró, előszűrő fenekére egy fönt zárt, alul nyitott bő tömlő vagy hasonló s ezen belül az előszűrő levezető csöve oly módon van- j nak megerősítve, hogy azok a főtartály belsejében elrendezett, lényegileg annak egész magasságán végighúzódó, kellő magasságban, vízkifolyatóval bíró vízelválasztó edénybe merülnek, melybe a tömlőn belül úgy nyúlik egy U-alakú cső egyik szára, hogy a tömlőn belül a víztől elvált és a vízen úszó olaj beléfolyik s az (U) cső másik, a vízelválasztón kívül vezetett szárának végéből az ugyancsak a főtartályban elrendezett, nyilt tölcsérfenekű utószűrőre csorog s azon keresztülhaladva, a főtartály fenekén gyül össze. (1 rajzlap melléklettel.) —hm RáuveNVTAnsMAo irrawÁM inmnai