45913. lajstromszámú szabadalom • Berendezés bányákban a vájatok ácsszerkezetének és betemetett csillevágányoknak veszély nélküli visszanyerésére
tyúnak két vagy háromszori körülforgatása után a kötél annyira megfeszül, hogy a i támasztó oszlop vagy ajtókötés tulajdon- j képeni kiemeléséhez foghatunk, amikor is | a kellő erőkifejtése céljából a (b) kereplőt j vészük használatba. ! A leírt berendezéssel olyan támasztó | oszlopok is visszaszerezhetők, amelyek magasságuk V4 részéig és még följebb is törmelékkel voltak betemetve. Ilyen körülmények között az oszlopnak kézzel való kiemelése szóba sem jöhet, míg a jelen berendezés használata esetén a vonókötelet egyszerűen az oszlop feje körül fektetjük és azon a helyen, ahol az oszlopot körülfogja, lecsúszás ellen két sínszöggel vagy egy U-alakú kapocssal biztosítjuk. Ugyanígy szerezhetjük vissza a törmelék által betemetett csillepályák sínjeit is. A kísérletek folyamán kitűnt, hogy az emelőszerkezet hossztengelyét nem szükséges egész pontosan a húzás irányába állítni s a megközelítő beállítást mindig elérhetjük azzal, hogy a (g) harántgerendák és az (a) tok mellső ffla közé az egyik oldalon fadarabokat helyezünk. Ha valamely támasztó gerendát egy sarok körül kell kiemelnünk, akkor egy forgékony horoggal biró, széles hornyú segédtárcsát alkalmazunk, melyet lánc segélyével a vájat torkolatának közelében lévő vagy fölállítandó oszlophoz erősítünk. Hogy ezen műveletnél a vonókötél két ága gyorsan a tárcsa hornyába legyen helyezhető, a tárcsa forgáscsapjának könynyen oldhatónak, vagyis sasszöggel vagy csavaranyával fölszereltnek kell lennie. A leírt emelő berendezés különös előnye abban áll, hogy ha a vájat a támasztó oszlopok kihúzása alkalmával beomlik, akkor a betemetett kötél a bütyökszorítóból való kioldás után könnyen kihúzható a törmelékből, míg a fölgöngyölő emelő szerkezet van alkalmazva, akkor a vonókötél végéhez csatlakozó és az oszlophoz erősítendő láne a kötél egy részével együtt veszendőbe megy, mivel beomlás esetén a kötelet az oszloppal való szilárd összeköttetése miatt át kell vágni. Azon körülmény folytán, hogy az emelő szerkezetet forgattyú - helyett kereplővel hajtjuk, egyfelől csekély erővel a lehető legnagyobb munkát végezhetjük, másfelől pedig az emelőszerkezetet a vájat talpáraágyazhatjuk, minek következtében a húzást nyomaték is a lehető legkedvezőbb lesz,, mivel az oszlopot tövénél fogva ragadhatjuk meg, míg a támadási pontnak magasabban való fekvése és az emiatt szükségessé váló nagyobb erőkifejtés igen gyakran a nyomás alatt álló oszlop eltörését és így a fa értéktelenné válását vonja maga után. SZABADALMI IGÉNY. Berendezés bányákban a vájatok ácsszerkezetének és betemetett csillevágányoknak veszély nélküli visszanyerésére, jellemezve a vájat talpára helyezendó fogasrudas emelőszerkezet által, melyet egy levehető kereplő hajt, míg a fogasrúd egy mozgékony vonóhorgot és egy bütyökszorítót hord, mely a kiemelendőoszlopot körülvevő és egyik végével a a horogba akasztandó kötél másik végének megfogására szolgál oly célból r hogy az emelőszerkezet és az eltávolítandó oszlop között könnyen oldható kapcsolat legyen létesíthető, mely a vonókötél kihúzását akkor is megengedi, ha a vájat kiemelés közben beomlik. (I rajzlap melléklettel.) •UXAS RÉ82V£NYTJÜ»A8ÁO NYOMDÁJA SU0AFE8TE*