45802. lajstromszámú szabadalom • Higanygőzlámpa tanításra és bemutatásra
- 2 nyakkal vian ellátva, mely az egyidejűleg az | (1) csatlakozó szorítókkal ellátott, eltol- [ ható (h) és (k) elektródákat tartó (g) dugóval záratik. A pozitív sark gyanánt szolgáló (h) elektróda az (a) edény belsejében alkalmas, szükség szerint kicserélbetően elrendezett golyó, gömbszelet, lemez vagy más hasonló alakú (i) vastagodással van ellátva; a negatív (k) elektróda a (b) edény fenekéig nyúlik. Használat esetén az (a) és (b) edények részben, az (s) összekötő cső pedig tökéletesen meg van töltve higannyal. Ha a (g) dugó lazított állásánál a (b) edény eleigendőkép emeltetik (az 1. ábra szakadozott vonalakkal rajzolt része), a higany ezen j edényből hidrosztatikus kiegyenlítődés által az (a) tartályban lévő levegő összeszorítása közben az (a) edénybe ömlik és azt teljesen megtölti, mire ennek a dugója légmentesen zár. Ha ezután a (b) edényt ismét sülyeszfcjük, a higany is sülyedni kezd benne, mihelyt a két edény magasságkülönbsége nagyobb lett, mint amekkora a barometrikus higanyoszlop épp ezen pillanatban létező hosszának megfelel és az (a) 'edényben a higany f ölött légüres tér képződik, mely a (b) edény további sülyesztése esetén folyton növekedik, míg azon pillanatban, amikor az (a) edényben ',az (i) golyó a (q) higanyt elhagyja, a (h) és (k) elektródák útján bevezetett villamos áram az (a) edényben fényivet képez. Az ezáltal képződött higanygőz a légüres tért kitölti és ekkor I a (b) edény megfelelő emelése és sülyesztése által az Összes tekintetbe jövő körülmények tetszés szerint változtathatók és az összes szóba jöhető folyamatok szemlélhetően föltüntethetők. Azáltal, hogy az esetleg föllépő tömítetlenség esetén a vár kuum állandóan könnyen újból létesíthető, a berendezés állandóan használható. A (g) dugók némileg alkalmatlan és bizonytalan kiemelésének és újból való megerősítésének elkerülésé céljából az egyik (a) edény szorosan záró (g) dugójába az alkalmas zárószerwel, csappal, szeleppel vagy hasonlóval ellátott (n) cső vezethető, míg a (b) edény belsejét a (g) dugóján áthatoló (r) csövecske közvetítésével a szabad levegővel állandó összeköttetésben tartjuk. SZABADALMI IGÉNY. Higanygőzlámpa tanítási és bemutatási célokra, melynél a negatív ísarkedény hajlékony cső közvetítésével légköri nyomás alatt álló higanyedénnyel összeköttetésben áll, azon célból, hogy az elzárható csővel ellátott lámpaedényben külön légszivattyú alkalmazása nélkül vár kuumot előállítani és a fényív hosszát változtatni lehessen, azáltal jellemezve, hogy az ismeretes módon valamely szilárd testből álló pozitív elektróda eltoL-hatóan van elrendezve, azon célból, hogy a fényívképződés időpontja ezen elektróda higanyba merülésének mélysége szerint tetszőleges kiterjedésű vákuumnál bekövetkezhessen. (t rajzlap melléklettel.) ift<VWk&ÁO tt/OMDÁJA 8U0AFE6TOK