45758. lajstromszámú szabadalom • Támasztóingás ágyazás síksziták számára

a tok oldalfalával való egyenletes érintkezése által meggátolni, hanem ugyanezen hatást, mikép a 4. ábrából látható, egy a gördülő test karimáján kiképezett dudorodásszerű (d) vastagítás által is elérhetjük. Hasonló módon lehet a csapágytok oldalfalát belső lécekkel és kiugrásokkal is ellátni. Az 5. ábrán az álló ingáknak általános elrendezése látható, melynél az alsó (f) ingavégek gördülő testekkel és csapágytokokkal vannak ellátva, míg a síkszita tartására szolgáló fölső (g) végek golyós csuklók gyanánt vannak kiképezve. A 6. ábra oly elrendezést mutat, melynél a támaszok mindkét vége gördülő testtel van ellátva. Természetes, hogy oly foganatosítási alak is alkalmazható, melynél a golyós csukló a padlón és a gördülő forgástest az inga rúdjának fölső végén van elrendezve. A forgástestnek a csapágytok oldalfalán gördölő fölülete annak alapfölületén túl is kinyílhat, mint azt a 7. ábra mutatja. Mi sem áll útjában annak, hogy a csapágytok alapfölületén gördülő test fölületét a 8. és 9. ábrák szerint homorúan vagy esetleg síkfalakban képezzük ki, amikor is a csapágytok alapfölülete domború alakot nyer. A gördülő testnek a tok oldalfalával való érintkezése alkalmával a legnagyobb távolság a gördülő test és a tok között természetesen az érintkezési helyhez átmérőirányban keletkezik; ez a távolság nagyobb síkszitasúlyoknál gördülő testnek a csapágytokban való eltolódás folytán hátrányos következményekkel járhat. Ezen eltolódás megakadályozására a gördülő testen a csapágytok oldalfalával együttműködő gördülő fölületet az alapfölület mindkét oldalán rendezzük el úgy, hogy a gördülő testet, mint az a 10. ábrán látható, a (b)' karimán kívül még a (h) karimával látjuk el, mely a tok oldalfalát a másik (b) karimának érintési helyéhez átlós irányban érinti. A leírt támasztóingás ágyazás általában véve a síkszita egyenletes, nyugodt járását biztosítja. Ha azonban a támasztóingás ágyazás indítás (üzembe helyezés) alkalmával lökést kap, akkor a síkszita kilendülhet, ami által az ingatámaszok kölcsönös párhuzamos helyzetükből eltéríttetnek és elforgattatnak és a lökést csapágytokjaik oldalfalaira viszik át, ami ezeu utóbbiak rázkódását, a síkszita nyugtalan járását és az ingatámasz törését eredményezheti. Az ingatámaszok kölcsönös elforgatását eddig azáltal akadályozták meg, hogy a két inga támaszt fölső és alsó végük között kapcsoló rudak segélyével egymással összekötöttek. Jelen találmány szerint az ingatámaszok kölcsönös elforgatását szintén az azokat összekötő kapcsoló rudak segélyével akadályozzuk meg, csakhogy a kapcsoló rudak támadó pontjai nem az ingatámaszok végei között, hanem azok meghosszabbításaiban fekszenek. E végből legalább két ingatámasz fölső vagy alsó, vagy mindkét végén túl meg van hosszabbítva és ezen meghosszabbítások kapcsoló rudak segélyével vannak egymással összekötve. Ilyen módon az ingatámaszok kölcsönös kereszteződését is megakadályozhatjuk, miáltal azok mindig egymáshoz párhuzamos helyzetet foglalnak el úgy, hogy a síkszita kilendülése ki van zárva. A 11. ábrán alsó végükön túl meghosszabbított ingatámaszok vannak föltüntetve, melyek az (1) rúd által vannak összekapcsolva, míg a 12. ábra fölül meghosszabbított ingatámaszokat mutat. Az ingatámaszok folytonos párhuzamos helyzete, mely azok meghoszszabbításának kölcsönös összeköttetésétől függ, megakadályozza, hogy az ingatámaszok átbillenjenek, miért is az ingatámasz gördülő testét nem kell akkép kiképeznünk, hogy az előírt kör betartása mellett a csapágytok oldalfalán is legördüljön, oly célból, hogy az átbillenést megakadályozza. A 13. ábra azt mutatja, hogy e célra egy közönséges gömbalakú (i) gördülő test is elegendő, mely fél gömbalakban kiképezett tokban van ágyazva. Ezen tok feneke a (k) nyílással van ellátva, oly célból, hogy az ingatárnasz meghosszabbításának szabad mozgását lehetővé tegyük. A 14. ábra