45736. lajstromszámú szabadalom • Pároló,- főző- és sütőkészülék
vagy a dobban lévő elkészítendő ételre öntik. Az (a) alaplemezen van a fűtőszerkezet pld. (n) borszeszlámpa és az esetleg kifolyó étellé fölfogására szolgáló (o) tál elhelyezve. A készülék használati módja pld. pecsenyesütésnél a következő: A dob (1) nyílásait elzárjuk és a dobot a kellő mennyiségű zsírral és vízzel megtöltjük, azután a sütendő pecsenyét a födél (d2) csapjába bedugott (k) nyársra húzzuk, a dobot a födéllel elzárjuk, a (b és c) tartó támasztékokra ágyazzuk és az égő (n) lámpa fölött mindaddig forgatjuk míg a víz teljesen el nem párolgott. A vízgőzök pároló hatása következtében a hús puhává lesz, ezenközben azt az (n) lapátok által fölemelt pecsenyelé folytonosan és egyenletesen öntözi. Mikor a hús puhává vált az ehhez szükséges időt tapasztalati úton állapítjuk meg az (1) nyílásokat nyitjuk és a tulajdonképeni sütést kezdjük meg, mely célból a (k) nyársat kihúzzuk úgy. hogy a pecsenye a dobpalástra esik, ennek forgása közben a dobpaláston|gördül és minden pontján egyenletesén megpirul, mi a dobpalást magas hőfoka miatt igen gyorsan megy végbe, míg a folytonos forgás a hús megpörkölődését gátolja meg. Hasonlóképen járunk el, ha a nyársat nem használjuk, pld. pörkölt főzésénél, mikor a burgonyát stb., mely egyébként szétfőne, az (1) nyílásokon utólag dobjuk be. Általánosságban megjegyzem még, hogy ha az (1) nyílások zárva vannak, a készülék az ételt párolja, míg azok nyitott állapotánál süti. Eme megjegyzés alapján a készülék használási módja bármely esetéen könynyen megállapítható. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Pároló, főző és sütőkészülék, jellemezve egy a tüzelés fölött forgatható, hengeres dob által, melynek fenekén vagy födelén, vagy fenekén és födelén nyitható és zárható, a dobban keletkező gőz elvezetésére és a szükséges fűszerek stb. bedobására szolgáló nyílásai, esetleg a dob belsejében végbemenő folyamatok ellenőrzésére szolgáló zárt ablakai és palástfölületének belső oldalán készítendő étel levének megemelésére és a készítendő ételre való öntésére szolgáló, lapátszerű bordái vannak és melybe egy a készítendő étel fölhúzására szolgáló nyárs tolható be. 2. Az 1. alatt védett pároló, főző és sütőkészülék egy foganatosítási alakja, jellemezve egy kettős fajú, a fal üregben tűzálló, hőtartó anyagból álló töltelékkel, fenekén és dobpalásttal légzáróan kapcsolható födelén ágyazó csapokkal ellátott dob által, melynél az egyik ágyazócsap a nyárs átvezetésére szolgáló nyílással a másik ágyazócsap pedig egy a nyárs szabad végét megtámasztó üreggel van ellátva. 3. Az 1. és 2. alatt védett pároló, főző és sütőkészülék egy foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a dob egy állványba van ágyazva, melynek ágyazóvillákkal biró támasztékai közül az egyik fix módon, a másik vízszintes csap körül elforgathatóan van az alaplemezre szerelve. (1 rajzlap melléklettel.) Pallas részvénytársaság nyomdája Budapesten.