45727. lajstromszámú szabadalom • Cukorka bomba
— 2 — által a fenék merevíttetik és csak a bomba fala reped széjjel. Mint már említve volt, a (D) tárcsa átmérője egyenlő vagy kisebb lehet, mint a bomba belső átmérője. A (C) doboz tetszés szerinti alakkal bírhat s szükség esetén egyszerű kamrával pótolható, mely a bomba egész fenekét foglalja el s melynek fölső födele esetleg lyukgatott lehet. E helyett lehet azonban a dobozt úgy is elhelyezni, hogy a lyukgatott födele a bomba fenekén nyugodjon. A doboz belseje oly anyaggal tölthető ki, mely a füst egy részét elnyeli, míg a (H) kamra belső falait nem lobbanó (pl. azbeszt) pairral bélelhetjük ki. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Cukorka-bomba, jellemezve azáltal, hogy a robbanó töltény egy a bomba fenekén elrendezett, a bomba töltelékétől egy (D) tárcsa által elválasztott kamrában foglal helyet, úgy, hogy a robbanás gázai a bombának töltelékével és fölső falrészeivel nem érintkezhetnek. 2. Az 1. alatt igényelt cukorka-bomba foganatosítási alakja, jellemezve azáltal, hogy a robbanó töltény befogadására szolgáló kamrának vagy doboznak fölfelé néző oldala vagy födele lyukgatott. 3. Az 1. alatt igényelt cukorka-bomba foganatosítási alakja, jellemezve azáltal, hogy a kamrát a tölteléktől elválasztó (D) tárcsa, melynek átmérője egyenlő vagy kisebb lehet, mint a bombáé, a bombafalhoz van erősítve vagy alkalmas támaszok közvetítésével a kamra födelén nyugszik. 4. Az 1. alatt igényelt cukorka-bomba foganatosítási alakja, jellemezve azáltal, hogy a robbanó töltény gyújtó zsinórja a bomba belsejében elrendezett egymásba tolt csöveken vonul végig. 5. Az 1. alatt igényelt cukorka-bomba foganatosítási alakja, jellemezve azáltal, hogy a bomba fenekébe huzalból vagy más anyagból készült merevítések vannak beágyazva, oly célból, hogy a bombafalnak a fenék közelében való szétszakadását megakadályozzuk. (1 rajzlap melléklettel.) i'nllas rüszvéuytáraaság nyomdája Budapesten